|
Témaindító hozzászólás
|
2017.10.21. 22:27 - |
 |
[15-1]
Kiegészítés/Pótló zárás:
Függetlenül attól, hogy mit csinált vagy mondott utána, bennem tudatosult egy idő után, hogy ez a bál dolog nem az én műfajom és indultam volna haza vagy bárhova máshova. Szóval még egy ideig beszélgettünk különböző dolgokról vagy egyéb dolgokat csináltunk, de aztán magamhoz képes udvariasan közöltem vele, hogy én lépnék. Felajánlottam neki, hogy ha akar, akkor tarthat velem. Így ha velem jött, akkor együtt léptünk tovább valahova, de ha valamiért mégis maradni akart, akkor magára hagytam egy olyan mondattal, hogy biztos fogunk még találkozni. Aztán az események alakulásától függően keveredtem haza, ahol elővettem egy vicces cigit és nekidőlve az ágyamnak chillesen elszívtam a kellemes "lebegésig". Más férfiak a gyíkot verik, én meg beszívok, nem mintha az előbbit nem csinálnám...
* Arthur Noah off (és ha Dom nem irsz, akkor ő Dommiel is)* |
Annak ellenére, hogy megmondtam, hogy cigi van abban a nyomorult tokban, saját maga akart megbizonyosodni a dologról, így hát ráhagytam a dolgot. Végül is a legtöbb ember látott már joint-ot is, nem hogy csak cigit, így tudja hogy valamennyire azért mégse annyira illegális a dolog. Ha pedig valaki nem ismeri fel a füvet, akkor pedig valami fura tekert ciginek hiheti a vicceset, annak meg két deka körömtaps. Ekkor több reakcióra is számítottam, de valamiért meglepődtem mégis, amikor nem láttam az arcán az izgatottságot, amit más kortársán igen. Bár egy kis idő után megérettem, nem mindenkinek lehet oka ezekhez folyamodni és nem mindenki szeretheti ezeket.
- Mert nem dobozosan veszem, hanem magam tekerem a cigit és most valami elegáns megjelenést akartam magamnak adni és ez a tok illett a szerelésemhez - vontam meg lazán a vállam - Ha pedig szeretsz fekete dohányos tüdőkről és hasonló dolgokról képeket nézegetni, akkor a dohányos zacskón is rajta van - e szavak után el is vettem a felém nyújtott tokot és el is tettem jogos helyére.
- Ehetőnek ehető, kisebb mennyiségben nem is méreg - gesztikuláltam bizonytalanságomat kifejezve, ilyen so-so stílusban - És nem az a robbantgatós izé, de ha majd összefutunk legközelebb vagy akár most is a bál után, akkor veszek neked olyat - ajánlottam fel neki, mert most szimpatikus volt a srác és most ilyenkor jófej akarok lenni Nekem végül is jeleneleg nincs is sok vesztenivalóm - Valamelyik édes, valamelyik keserű, valamelyik egyszerűen íztelen - mondtam tovább a dolgot, még húzva a konkrét válasz megmondását, de aztán végül kinyögtem - A gyógyszereim, mert hajlamos vagyok olyan szitukba keveredni, amikor jól jön - mondtam a végére egy féligazságot, bár mondjuk magamtól is fel tudok izgulni, nem kell oda afrodiziákum vagy viagra hatású drog. De hogy ne érezze, hogy rejtegetek előle valamit, szabadon hagytam a belső zsebemhez az utat, hogy ha el akarta venni, akkor nyugodtan ki tudta szedni a zsebemből. Most már az se zavart, ha körültapizza a testem kíváncsiságból, vagy ha egyszerűen lerántotta volna a képemről a maszkot. |
[Mallory Anne Reid-Raphael Connor Haverty-Leandra Meyrew - LEZÁRT KÖR] |
Dommiel
Akit egyszer fekete bárányként könyvelnek el, többnyire meg is marad annak.
Meglepett a segítőkészsége, de őszintén szólva örültem neki. Nagyon is. Egyrészről, mert tényleg csak bajlódtam volna vele, másrészről pedig, hé, egy lehetséges barátjelöltről lehet szó. Az már biztos, hogy jobb lakótárs lenne, mint Rictor. Leri róla, hogy őt nem zavarná a reggeli nutellás, gumicukorral és szalonnával töltöt palacsinta vagy az esti csoki fagyis sült hús.
Egy ideig némán figyeltem, ahogy bekötötte, sőt mitöbb a végén be is tűrte a cipőfűzőjét, megakadályozva ezzel a legközelebbi balesetet. Szerintem Rictor szándékosan hagyta így, de mondtam már neki: Ha nem megy, nem megy. Ez van. Olvasni sem mindenki tud, és akkor mi van? Max hülyeségeket ír...
- Köszönöm. - köszöntem meg minek után elbújtatta azokat a fránya kis fűzőket, s ha már úgyis engedélyt kaptam rá, nem félek majd becézgetni, hiszen mire vannak a cimborák. Mondjuk a Noah már amúgyis egy cukker név, de lehet az még cukkerebb. A bemutatkozást illetően ám ahogy lepillantottam rá, akaratlan is felkeltette érdeklődésem az a kis tok, és hát ki ne akarná megtudni mit rejteget. Lehet valami különleges csoki, édesség. Szóval hát na, kölcsön loptam tőle, aminek végülis ő is szemtanúja lehetett. Nem is szarakodtam sokat, bár felkészített annak tartalmára, mégis kíváncsian nyitottam ki. De igaza volt...ezek csak cigik... Nem vagyok odaértük, meg nem is próbáltam, de Rictor biztos örülne egynek a mai napra, bár azóta sem láttam, és így belegondolva gonosz is volt tőle ez a cipő, szóval nem, csak azért sem.
- Minek hordod tokban? Miért nem dobozban, mint mások? Egyszerűbb lenne és a képek is tök menőek rajta... - motyogtam, miközben visszacsuktam és vissza is adtam neki. Ahogy pedig visszanyújtottam, nos lehet az előzőeket illetően válasz nélkül maradtam, de kiszúrtam a másik rejtegetni valóját is. S nem, itt nem a kukacára gondolok.
- És abban mi van??? Édesség? Olyan robbantgató izé? Ehető??? - kérdezgettem, s ha csak nem húzta fedezékbe megpróbáltam azt is elvenni tőle közben, mert érdekelt.
--- |
Valamennyire zavart, hogy ezen a bálon senkiről nem tudhatom, hova tartozik, de komolyabban nem érdekelt. Amúgyis szerettem megtartani a szükségesnek ítélt óvatosságot, így olykor még egy természetfeletti előtt se szívesen lepleztem le magam. Bár az erőm, és a mágiám szerettem használni, akár apróságokra is, ám az átlagos embereknek nagyon ritkán mutattam. Igaz, élveztem az ilyenkor támadó döbbenetet, azért a saját testi éppségemmel viszonylag ritkán játszottam, mert ugye franc se tudja, mikor botlik vadászba az ember. Meg amúgy… hajlamos vagyok segíteni az embereknek (is) a varázslataimmal, bár ahhoz már jó kedvemnek kell lennie. Most azonban az zavart nagyon, hogy bár azt tudtam, Holden itt van valahol, azt nem, hogy pontosan hol. Nem mellesleg pedig a titokban rábocsájtott varázslat is megszűnt, amint beléptem a party színhelyére. Ahh, most majd megint rá kell vennem, hogy maradjon egy kicsit nyugodtan a közvetlen közelembe, hogy újra rá tudjam tenni. Neki nem akartam elárulni, hogy küldtem rá egy varázslatot, amivel azonnal értesülök róla, ha súlyosabban megsérül, mivel aggódtam érte egy kicsit.
Örültem, hogy Raph örül, hogy lát. A múltkori óta nem találkoztunk, és azzal, hogy még mindig emlékezett a nevemre, nos jó benyomást tett rám. Én is inkább az alkalmi kapcsolatok pártján álltam, de szerintem bunkóság nem megjegyezni a partnered nevét, főleg úgy, ha élvezted a vele töltött időt. Ellenben ezen most nem kezdtem el itt csendben, magamban morogni, helyette figyelmemet társaságunk harmadik tagjára függesztettem. Raph után én is a kezemet nyújtottam neki, és ha elfogadta, akkor egy mosoly kíséretében finoman megszorítottam. Bemutatkozásra nem volt szükségem, hiszen a fiú engem is bemutatott. A vezetéknevem elhagyása a lehető legkevésbé sem zavart, itt most nem akartam feltünősködni, ráadásul - ha csak egy pillanat erejéig is - de az futott át a fejemen, hogy a Reid vezetéknév mintha vadászcsaládhoz tartozna. A bálon pedig nem kívántam balhézni, meg úgy amúgyis, ha a vadászok nem adtak rá valami különösebb okot, akkor inkább életben hagytam őket, még akkor is, ha erre a testvéreim helytelenítően ciccegtek.
- Aham, csodaszép. - pillantásom csak egy pillanatra vetődött az ablak felé. Ugye nem a kert lesz végig a téma? Mert akkor én inkább belefojtom magam a virágágyásokba. Nem mintha annyira növény-, avagy kertellenes lettem volna, de ennyi erővel az időjárásról is sztorizhattunk volna.
Elkuncogtam magam, hogy Raphnak rögtön a takarítás jutott az eszébe, ez annyira jellemző volt rá. - Én sem találkoztam egyetlen eggyel sem, hacsak ide nem számítjuk a totál belállva kószálókat. - Majdnem tovább vittem a hasonlatot, hogy ami előtt elhányják magukat, meg valamivel később is, pont elmennének kísértetnek, olyan holdvilág képük van, na meg csak lézengenek, mind cél nélkül. Ha Raphhal ketten lettünk volna, minden bizonnyal megeresztettem volna, így azonban inkább elhallgattam, nem akartam szegény Malloryt elszomorítani azzal, hogy remekbe szabott kertje reggelre némileg be lesz hányva. Hát igen, akadt aki máshogy értelmezte az “inni csak mértékkel és tartózkodással szabad” mondást. “Mérték a vödör, tartózkodás az asztal alatt.” |
Ahogy a lány mellé értem, csak a figyelmem egy részét fordítottam felé, fél szemmel még mindig az embereket fürkésztem.
- Egy úriember pedig számon tartja, mikor kell elkezdeni - válaszoltam, majd ittam egy kortyot a poharamból, ami lassan ki is ürült. A hangjából éreztem, hogy a mai este még nem ihatott egy korty alkoholt sem, ellenben a gyanúm a tánccal szemben beigazolódni látszott. Elég szomorú, hogy mindenki ennyire élvezi ezt is, én pedig olyan hamar elunom magam közben. Letettem az immár üres poharamat az asztalra, a többi használt mellé, közben újra elnézve a tömegben.
Elsősorban azzal volt a bajom, hogy semmiféle természetfeletti jelentétet nem tudtam érzékelni, de közben a vadászok is szokásos módon elvegyültek a tömegben. Nem rajongtam azárt a gondolatért, hogy esetleg az egyik boszorkánytársam elköphette a nevem nekik egy vallatás közben, mert akkor igencsak nagy szarban vagyok ezen a helyen. Nyilvánosan nem tervezek varázslatot használni, de ha rákényszerítenek, akkor nem fogok habozni. A tekintetem pár pillanat alatt összeakadt egy ismerőnek tűnő szempárral, azonban kellett pár tizedmásodperc, mire leesett, ki is a gazdája, addigra pedig már elindult felénk. Végigmértem a felénk közeledő Leandrát, akinek a ruhája nem takart sok mindent, bár én még emlékeztem arra is, hogy a felesleges anyagok alatt mi bújik meg.
- Leandra - mosolyodtam el, miközben mellém lépett. Bevallom, kicsit szórakoztatott a helyet, mert az alkalmi kalandunkon kívül róla is alig tudtam többet, mint erről a lányról. A kovenének azóta jobban is utána néztem, és megállapítottam, hogy jó ötlet volt nem felhúzni, mivel egy hozzám hasonló magányos boszorkánynak - aki még alakváltóval sem rendelkezik - nem járt volna jó következményekkel ennyi erős boszorkány magamra haragítása. Vakmerő és balhés vagyok, de nem hülye.
- Örvendek a találkozásnak, Mallory - megráztam a kezét, finoman, nem akartam olyan feleslegesen csontroppantóan megszorítani, ahogy páran az enyémet szokták - Raphael vagyok, ezt a hölgyet itt mellettem pedig Leandrának hívják - mutattam be őt. A családnevemet továbbra is lehagytam, nem is állt szándékomban elárulni, mivel pedig Leandrát is magam után mutattam be, így az illem miatt - meg a feltűnőség kerülése érdekében - az övét sem mondtam el. Lehet ezzel sikerült megsértenem, mivel tudtam, hogy büszke a származására, de ez van.
- A kert valóban nagyon szép - értettem egyet, közben követtem a pillantását, de aztán az arcára vetődött a pillantásom, amikor jobban elmerült a látványban. Szerencsére hamar fel is eszmélt és újra felénk fordult, mielőtt ez a kis elmerengés feltűnővé válhatott volna.
- Őszintén szólva - lazán az asztalra támaszkodtam, ami hál' istennek elég masszív volt ahhoz, hogy ne dőljön el miattam - Kicsit csodálkozom is, hogy ilyen jól megoldották ezt a bált. Nem hittem volna, hogy megnyitják majd ezt a kastélyt ennyi látogató előtt - jó lesz majd megoldani a takarítást - suhant át egy vigyor az arcomon - Az előbb kicsit körbejártam, de sajnos az esemény hírével ellentétben egy kísértet sem véltem látni. Esetleg volt valakinek itt több szerencséje nálam? - Néztem rájuk érdeklődve. Malloryt jobban is figyeltem, kíváncsi voltam, a természetfelettihez tartozik-e, hátha felfedi magát így az emlegetésél. |
Azt hiszem az emberfiúnak kinéző egyed már kétségbeesett volt, amikor leszólítottam. Nyilvánvalóan nem tudott mit kezdeni azzal a szituációval, hogy kikötődött a lábbelije. De akkor pedig miért olyan cipő van rajta? 21. században élünk, már olyan ruhákat is gyártanak, amiket filctollak díszitienek. Akkor biztos van csatos vagy mit tudom én gumis cipős, amibe csak bele kell bújni. Ami ez után történt, egy átlagos emberi egyed a következőket kérdezte volna tőle: "Hány éves vagy fiú? 12?". De én ugyebár se átlagos, se ember nem vagyok. Sokkal toleránsabb vagyok a szociálisan lemaradott egyénekkel, mert nem vagyok álszent se és nem utálom másokban az egyik rossz tulajdonságomat se. Ami pedig a faszkalapokat és a sértegetőket illeti, addig csinálják, amíg el nem fajul és jön a shitstorm.
Majd ezek után következett a mások által talán bizarrnak gondolható társalgásunk. Mások szerint talán tiszteletlen lehetett a fiú azzal, hogy tele szájjal próbált beszélni és hasonló dolgokat, de nem hibáztatom. Ismerem magam és sokkal rosszabb tudok lenni, főleg ha be vagyok állva és ráadásul ugyanakkor részeg is vagyok. Akkor akár anyaszült meztelenül is körbe tudnám rohanni a házamat télen, anélkül hogy tulajdonképpen érezzem is a hideget. Hozzátenném, hogy akkor nem is feltétlenül kell hogy adrenalinszint növelő szer legyen.
- Nem kérdeztem volna meg, ha nem tenném - válaszoltam miközben közelebb sétáltam hozzá, majd letérdeltem elé, hogy bekössem azt a sokat emlegetett cipőfűzőt. Bár ha rólam van szó, akkor más okokból is letérdelnék egy hím egyed elé, de ugye nem vagyok pedofíl. Legalábbis ezt mesélem be magamnak józanon. Tehát be is kötöttem neki, majd be is tűrtem a végét a cipő belsejébe a bokája mellé, hogy még véletlenül se lépjen rá megint a madzagra. Hiszen senki sem annyira gyerekes, hogy kikösse neki, magának pedig nem lenne annyira idióta, ha annyira szenved a bekötésének ügyével. Ez után pedig amikor bemutatkozott, akkor fogalmam sem volt hirtelen, hogy én mennyire legyek őszinte ilyen téren, de aztán belegondolva, hogy hány névrokonom lehet a világon, fejben vállat vontam - Arthur Noah, de egyáltalán nem bánom ha keresztbe-kosba agyonbecézel - itt kacsintottam volna, ha nem nem lett volna rajtam a maszk. Talán privátabb területen le is vettem volna neki, hogy lássa az arcomat, mert ez nem nagyon volt fair vele szemben. Egy idegen pasas beköti az ember cipőfüzőjét és még az arca alsó felét se láthatja. Valahogy az volt az érzésem, hogy a fiú maga módján veszélytelen számomra, de lehet ő fogja elhozni nekem a személyes shitstormomat.
Később épp tápászkodtam volna fel szép lassan, amikor hát az öltönyöm elállt a testemtől és ráadásul az egyik tok is kilógott a belső zsebből. (igen Déti ott volt)
- Mi a f...? - hangzott volna el a számból a feletébb kültúrált megszólalásom, amint a srác leejtette a sütit a földre. Majd szinte lefagytam pár másodpercre, amikor kikapta a cigis tárcát a zsebemből. Elöször csak annyi lélekjelenlétem volt, hogy a másikat ne engedjem elvenni, aztán amikor már nyitotta volna ki, akkor megszólaltam - Cigi van benne - mondtam lazán és félig unottan, őszintén most már nem volt kedvem kikapni a kezéből. Úgy voltam vele most már, hogy ha kér belőle, akkor kap egy szálat. Csak ahhoz ki kéne mennünk a szabadba, mert nem hiszem, hogy mondjuk egy vicces cigit beltéren a többiek szeme láttára kéne elszívnunk, pláne nem a simát. Közben felkészültem a válasszal, hátha észrevette a másik tokot is és rákérdez arra is. |
Ahogy sejtettem: nem sok időm volt magamban elmélkedni a csodálatos berendezésen és a falak díszítettségén. Hát nem egy férfinak tűntem fel először? Kis fázis késéssel, de én is köszöntem neki. Felemeltem a poharamat (mármint az egyiket a kettő közül) és a szemébe nézve bólintottam.
- Egy úrinő mindig tudja, hogy mikor kell abbahagyni a táncot. - válaszoltam titokzatosan. Valójában magamban közben arra gondoltam, hogy a táncot akkor kell abbahagyni, amikor még épp hogy nem vált rongyszőnyegé a lábunk, amikor még képesek vagyunk megtenni két lépést a kijáratig és onnan a taxiig. Továbbra is a férfi szemébe nézve ittam egy kortyot a pezsgőből. Majd a poharat visszatettem az asztalra. Magamban boldogan nyugtáztam, hogy szerencsére nem lett rúzsfoltos, ami azt jelenti hogy a sminkem továbbra is tartós maradt, ahogyan azt a reklámban ígérték. Mivel a férfi velem szemben állt, így cseppet sem zavartattam magamat. Olyan diszkréten mértem végig, ahogy az egy úrinőtől elvárható. Szépen és kedvesen mosolyogva.
Ma már sokadjára kellett rájönnöm, hogy ~igen, igen, szépek és jók ezek az álarcos bálak, de hatalmas nagy hátrányuk, hogy pont annyit rejtenek el az arcból, amennyiből még meg lehetne mondani, hogy az ember hány éves. ~ Mivel a beszélgető partnerem tarkóján egy őszhajszálat sem fedeztem fel, így arra tudtam tippelni, hogy 35 alatt, és nagyjából 21 fölött lehet, ha beengedték a kapukon. Sokkal elegánsabban álltam fel a székről, mint ahogyan leültem rá. Próbáltam úgy tenni, mint aki nem fájlalja a lábát. Odasétáltam a fiatal emberhez a pezsgőmmel azzal a szándékkal, hogy koccintsak vele. Ezt nem csak egy gesztusnak szántam. Egyszerűen túl megerőltetőnek tartottam volna, ha át kell kiabálnom az "egész" étkezőt. - A bálokra - emeltem a poharamat újra meg. Mondhattam volna, hogy a szépségre, de az túl drámai lett volna. A szépség mulandó, ahogyan az élet is. A szépség a szemlélő szemében létezik, az élet pedig egy darabka a létezésből.
Nem sokáig maradtunk ketten. Egy elég dekoratív hölgy köszönt oda nekünk. Amiből egyből ki is derült, hogy a férfit Raphnak hívják.
- Jó estét! - Köszöntem ugyancsak mosolyogva. Egy percig haboztam, de végül csak sikerült bemutatkoznom. - Mallory Reid - nyújtottam kézfogásra a kezemet. Az este folyamán most először átfutott az agyamon, hogy pár embernek (nevezzük őket annak, akkor könnyebb) ez felhívás "keringőre".
- Látták már a kertet? Igazi műremek - néztem ki a mellettünk lévő ablakon. A kert (a székekkel ellentétben) tényleg autentikus és gyönyörű volt. Kicsit elméláztam ezen, de mivel nem akartam megrémiszteni a beszélgető partnereimet, ezért hamar letettem a sövények és a szobrok bámulásáról. |
Egy kicsit késve érkeztem a bálba. Ennek egyik oka az volt, hogy nem voltam hajlandó rohanni, a másik pedig… nos a lábbelim megbűvölése kicsit tovább tartott, mint gondoltuk volna a nővéremmel, és bár ő egyenesen idejött, én még beugrottam a lakásomba. A ruhám felvétele jelentéktelen számú másodpercbe telt, ám Holden szobája előtt hosszú perceket időztem, tátott szájjal bámulva, hogy mekkora kupit tud csinálni egy pasi. Ha hazaértem az első dolgom az lesz, hogy rendet rakatok vele itt. Futott át az agyamon, majd észbekapva újra a készülődésnek szenteltem a figyelmemet. A lábbelim - hála a rábocsájtott bűbájnak - roppant kényelmes volt, hiába volt több centi magas sarka. Végül magamra kaptam hosszú, fekete kabátomat, ami valamivel a térdem alá ért, így nem fáztam, pedig a ruhám eléggé lenge volt.
A maszkomat csak a kastélyba belépve tettem fel, ahol egyúttal a kabátomtól is megszabadultam. Első utam a bálterembe vezetett, ahol jó pár elismerő pillantást kaptam. Jeleztem a családomnak, hogy én is itt vagyok, majd táncoltam a kovenem néhány tagjával, végül pedig az egyéb jelentkezőkkel. Amikor letudtam ezeket a köröket, akkor úgy döntöttem, elég volt egyenlőre a táncból. Igazából szerettem táncolni, és kellően jól is ment, de most annyira nem füllött hozzá a fogam, talán a nagy tömeg miatt. Az is megfordult a fejemben, hogy feldezem a épületet, ám ez kimerült volna titkos folyosók utáni kutatással, hisz maga az épület annyira nem kötött le. Nem csíptem túlzottan az építészetet, sosem ájultam el az ilyesmitől. Néha napján pedig kifejezetten idegesített, hogy “így a barokk” meg “úgy a barokk”. Brrr!
Többé-kevésbé célirányosan az étkezőben kötöttem ki, ahol szereztem magamnak egy kis édességet, majd némi bájolgás után egy pohár határozottan jó minőségű rosé bort. Ezekután társaságot kerestem magamnak. Végig néztem a termen, amikor kutató tekintetem találkozott egy ismerős szempárral. Gondolkozás nélkül indultam meg felé, biztos voltam benne, kihez tartozik, noha alig néhány másodpercre akadt csak össze az enyémmel.
- Raph! - mosolyogtam rá melegen a tulajra, majd vidáman mellé léptem. Úgy tűnt nincs egyedül, így biccentettem a hölgynek is. - Üdvözletem - ajkaimra most is kiült a mosoly, bár korántsem olyan melegen, mint amikor Rapoot köszöntöttem. |
Nyugodtan és egy lehelletnyire unottan készültem a bálra. Ha rajtam múlt volna, akkor egészen biztosan otthon maradok és messziről kerülök minden lehetőséget, ami arra késztetne, hogy eljöjjek rá, de az élet megint közbeszólt. Történetes az a pár ember, akikkel viszonylag jóban vagyok az egyetemen is el akart jönni, és az utóbbi pár napban már szinte lyukat beszéltek a hasamba, hogy nekem is ott a helyem. Nem tartom őket a barátaimnak, mindegyikük egyszerű ember, és ha csak nem halnak meg és döntök a vajszívemnek köszönhetően a feltámasztásuk mellett - ennek az esélye a nullához közelít -, akkor soha nem is fogják megismerni az én világomat. Azt sem hiszem, hogy ők különösebben rajonganának értem, de azért igyekszem feléjük egy normálisabb arcomat mutatni, és néha hajlandó vagyok elmenni velük valamerre. Most sem volt ez másképp, hamar összekaptam magam, felvettem egy egyszerű öltönyt, aminek az egyik zsebébe csúsztattam az elmaradhatatlan zsebórámat, mellé pedig magamra öltöttem egy elég szimpla kinézetű maszkot is. A kinézetem viszonylag összeszedett volt, de szokásos módon egyáltalán nem látszottam kipihentnek, mint aki már napok óta nem hunyta le a szemét. A vizsgáknak köszönhetően ez majdnem teljesen igaz is volt.
Miután közösen megérkeztem a többiekkel együtt, a társaság hamar szétszóródott. Pár lány elrángatott táncolni, amitől ugyan nem repestem túlzottan, de hajlandó voltam menni pár kört, mielőtt besokkaltam volna a zenétől és az emberektől. Enyhén szólva antiszociális vagyok, ki nem állhatom a legtöbb ilyen eseményt, legalábbis egy óránál többet ritkán szoktam kihúzni ilyenkor. Végül kimentettem magam és távoztam a bálteremből, immáron egyedül, hála a jó égnek. Egyikőjük sem jött utánam, hamar elfoglalták magukat, így jobbnak láttam én is hasonlóan tenni. Egy kis időt rászántam arra, hogy keveregjek egy kört a kastélyban és szemügyre vegyek pár dolgot. A restaurációt nagyon jól megoldották, bár ezekhez a dolgokhoz nem értek annyira, de ennyit még én is meg tudtam állapítani. Ráadásul jó vagyok történelemből - még jó, különben meghalnék az egyetemen - így tudtam, hogy a berendezés is viszonylag korhű, bár az új bútorok néhány helyen nagyon elütöttek, például az étkezőben is, ahol végül kilyukadtam.
Megkerültem egy elég furcsa párost - egy gyereket, akinek mindkét keze tele volt édességgel, és egy pasast kantárosgatyában - és miközben elgondolkoztam azon, hogy tulajdonképpen milyen emberek is járnak ide, öntöttem magamnak egy pohár bort. Erősebb italok is sorakoztak erre, és eljátszottam a gondolattal, hogy ha már itt vagyok, akkor akár le is részeghetnék a szervezők költségére, de azért előtte még szemrevételeztem az embereket. Hamar kiszúrtam egy látszólag egyedül üldögélő, kissé kivörödött arcú lányt. Így első látásra nem tudtam eldönteni, hogy ez a sok tánc vagy a túlzott mennyiségű alkohol hatása lehet-e, de úgy voltam vele, hogy igazából mindegy is. Próba-szerencse alapon odasétáltam hozzá az időközben újra megtöltött boros poharammal - nem zavartattam magam azzal, hogy mivel nála is két pezsgőspohár van, így valószínűleg a kísérője is hamarosan megtisztel a jelenlétével és nem valószínű, hogy örülne majd nekem - és felé emeltem.
- Jó estét, hölgyem - mosolyogtam, tőlem telhetően kedvesen - Hogyhogy valaki, aki ennyire csinos, így ül itt egyedül? |
Ruha | Maszk
Nem bírtam tovább táncolni. A lábam sajgott a magassarkútól, a derekamat már nem is éreztem, és ami a karomat illeti: jobban égett, mint a hálaadási csirke a sütőben. A partneremtől bocsánatot kértem, aki cseppet sem bánkódott emiatt. Már nyúlt is a következő hölgyért. Békésen otthagyva őket, az étkező felé indultam meg. Gondoltam ledőlök egy arra alkalmatos székre. Szívesen levettem volna a tűsarkút a lábamról, de a derekam annyira becsípődött, hogy ha lehajolok, egy 500 éves vén csotrogányt is megszégyeníthettem volna. Forest Gump gyorsabban botorkált, mint én. Próbáltam szépen kisuhanni a bálteremből, de ebből az lett, hogy nekiütköztem egy pincérnek. Szegényt megsajnálva, na meg női szolidalitásból két pohár pezsgőt is leemeltem a tálcájáról. Ami lehet, hogy így kicsit soknak tűnhet tekintve, hogy egymagam voltam, de cseppet sem kételkedtem abban, hogy hamarosan találok magam mellé egy beszélgető partnert.
Az étkezőbe érve a végső méltóságom is elszállt, amikor az első széket meglátva, szabályosan lezuhantam rá. Azért annyi erőm még volt, hogy a két poharat a magasba tartva, azok tartalmát ne lötyköljem ki. Így a ruhámnak sem esett bántódása, és szabadkoznom se kellett a két balkezességem miatt.
Mikor már kellőképpen kipihentem magamat, rászántam az időd, hogy kicsit körül nézzek a helyiségbe, ahova nagy elegánsan sikerült megérkeznem. Páran ácsorogtak, és voltak olyanok mint én: nők, akik nagyritkán járnak bálozni (, annak ellenére, hogy a családi hagyományok megkövetelnék), és nem bírják a strapát; ami magas cipőket, ácsingózást és néha egy-egy táncot jelent. A társalgás mindenhol halkan szólt, így esélyem sem volt, hogy kihallgatva egy-két mondatot, jót nevessek a gazdagok látszólagos problémáin.
Mit kerestem én egy ilyen bálban? Elsősorban az újonnan felújított kastély épülete érdekelt a legjobban. Megszállott rajongásommal odáig jutottam, hogy eddig sikerült feltérképeznem a bálterem összes szegletét. Most az étkező volt soron. Ahogy jobban körülnéztem el kellett ismernem, hogy a munkások igazán megérdemelnék a dicséretet. Ugyanakkor, mintha fél úton elfogyott volna a pénz, és emiatt a barokkos épületet kicsit sem korabeli székekkel rendezték be. |
Dommiel Lloyd
~♢~
Kezdtem aggódni, hogy mégis inkább elhagyom a cipőm, semmint, hogy zabálás közben rálépjek a füzőre és félrenyeljem. A kezeim is foglaltak a csokik és sütik által, így a mobil is felejtős. Most tegyem le őket...? Lepillantok a kezeimben lévő édességekre, én fancsali képpel nézek aztán magamelé. Kizárt. Elveszik, és megeszik. Tuti! Komoly dilemmám közepette, egy másik hang zavart fel, amire fel is kaptam a fejem.
Hm? - pislogtam rá párat, miközben átpakoltam a számba az egyik felére a kaját, hogy tudjak beszélni. Az nem zavart, ha más is felfigyelt ránk. Sose zavart...
- Megtennéd? - dugtam felé közelebb azon lábam, amin kikötődött a fűző.
Nem tudom volt e olyan kedves, hogy bekötötte, de ha igen, akkor már barátkoztam vele.
- Dommiel vagyok... - mutatkoztam be, miközben lenéztem rá, de csak annyira, hogy a koronám le ne essen, mert akkor már tuti hiszti rohamot kapok.
Fura volt, hogy az egész arcát takarta a maszk, azt hittem ilyen csak Ricken van, neki meg okkal. Szándékomban állt levenni róla, hogy lássam, de akkor megláttam valamit nála, ami jobban felkeltette az érdeklődésem.
- Az mi? - ejtettem el a süteményeket és csokikat, hogy elvegyem tőle az egyik tokot és meglessem mi van benne. Az már rajta állt, hogy sikerült-e is elcsennem.
~♤~ |
Amikor hallottam az eseményről, akkor őszintén szólva nem akartam jönni. De ahogy átgondoltam a dolgot, úgy véltem, talán mégis jó lenne kipróbálni ezt a puccos eseményt. Ha más nem, akkor legalább a puccos piákért és kajákért, amiket nem akarnék beszerezni, annak ellenére, hogy van pénzem és megtehetném. Ez olyan dolog, mint hogy egy elhagyatott, talán "kísértetjárta" házban lakom, pedig akár egy villát is bérelhetnék. Csak egyszerűen nincsen több igényem, mint egy vadonban mászkáló átok nélküli fajtársamnak. Hiába jó érzés úgy viselkedni, mint egy király vagy valami drogkartell vezető, akinek sok kis csicskája van. Illetve egy ilyen partin, ahol mindenféle szerzet megfordul, biztos lesz olyat, aki be akar majd szívni, így talán diszkréten üzletelhetek is.
Így hát eldöntöttem, hogy majd megyek, szóval az egyik megbízható ügyfelemet megkértem, hogy vegyen nekem öltönyt és maszkot az eseményre és az árukat levonom a cucc árából. Bele is ment a szegény pára, így elmondtam neki a méreteimet - az összeset - és az elképzeléseimet. Például hogy az öltöny nadrágjához ne öv legyen, hanem hózentróger. Véleményem szerint a hózentróger sokkal kényelmesebb, hiszen nem engedi, hogy leessen a gatyád, de mégsem szorítja a hasad. Ami pedig azt illeti, ogre formámban nagy a hasam és amikor övet használtam, akkor mindig a hasam alatt kellett hogy legyen. Bár akkor nagyon mindegy volt, mert csak védelemért takargattam magam. Hogy egyes testrészeim ne sérüljenek meg a dörzsölés hatására. Az már más kérdés, hogy miféle dörzsölésről van szó, ha érti valaki mire célzok.
Az esemény napján előkészítettem az öltönyömet és a teljes arcomat takaró maszkomat az ágyamra. Utóbbi nem nagyon érdekelt, hogy hogy néz ki, csak az volt a lényeg, hogy a teljes pofázmányomat takarja. Ha valami történik ezen az estén, akkor nem akartam, hogy ha látják a maszk nélküli arcom utána, akkor felismerjenek. Aki pedig ismer amúgy is, például az egyik ügyfelem, akkor az biztos felismer valahogy. De hogy biztosra menjek vele egy kígyós gyűrűt is felvettem a bal középsőujjamra, csak is azért, hogy ha úgy adódik a helyzet, akkor kissé diszkréten be tudjak mutatni másoknak. Mintha csak a gyűrűt mutogatnám. Majd mielőtt elindultam volna, megkerestem a két elegáns tokomat. Az egyik egy gyógyszertartó doboz volt, amibe a tabletta és kapszula állagú drogokat csempésztem. Volt közöttük afrodiziákum is, meg olyan is, ami nagy mértékben növeli az ember adrenalinszintjét. A másik pedig egy cigitárca volt, amibe mondanom se kell, hogy mit tettem. Volt benne normális cigi és joint is, minden ami kell. Ezek nélkül meg is halnék a sok flancos emberke között, csak reméltem, hogy nem tiltják meg, hogy majd rágyújtsak. Miután úgy gondoltam, hogy rendesen felkészültem a szocializálódásnak nevezett szarra, el is indultam gyalog a helyszínre, szép lassú tempóban. Út közben rá is gyújtottam az egyik cigire és lassan bandukolva élveztem a szabályok nélküli életem utolsó pár perceit. Hiszen ideiglenesen követnem kell majd főleg az emberek etikettjét, különben kiraknak, mint a macskát szarni. De azért kézzel megkóstolni a csokiszökőkút csokiját nem bűn, ugye?
Amikor megérkeztem végre, akkor már a sok puccos kocsi és jármű látványa irritált, nem beszélve magáról a kastélyról. Nem is olyan rég csak távolról néztem ezeket a posh embereket, néha megettem néhány tagot, de az mellékes. Mikor túl tudtam lépni a kezdetleges fennakadásomon, megvontam a vállamat és felvettem azt az istenverte maszkot. Úgy indultam egyre beljebb. Először a bálterembe indultam és tettettem a jófiút. Néhány dögös bigével is volt dolgom, akikkel hajlandó voltam táncolni és ők is hajlandóak voltak velem lenni. Ez érthető is volt, mert most kivételesen ápolt voltam: vettem zuhanyt és be is fújtam magam számomra még tolerálható cuccal.
Mikor már elegem volt ebből az egészből és a bájcsevejből, akkor a szar pezsgővel a kezemben elindultam megkeresni azt a helyiséget, ahol a kaja van. Lassan meg is érkeztem a csicsás étkezőbe, ahol mindenféle volt édességtől kezdve. Először csak az asztalra egyik végére helyeztem az egyik kezemet, majd önelégült fejjel a tálakat nézve indultam meg az ujjaimat végighúzva az asztalon. Ekkor vettem észre egy fiút, aki mindenféle édességgel tömte az búráját. Mintha otthon nem kapna ilyeneket. Végül is megértem, mert én se eszek ilyeneket túl gyakran. Erre a gondolatra fel is kaptam egy sütit és egy szeletet a csokitálból. Nem kellett nekem tányér, mert minek az. Legalább több marad a kultúráltabb egyedeknek, akik nem tudnak tányér nélkül enni. Amúgy sem tervezek a kajával máshova menni, szóval jó nekem az, ha az asztal mellett zabálom fel a jobbnál jobb eledeleket. Amennyire ismerem magam reggelre lehet cukormérgezésem lesz, már ha van olyan. Ha nincs, akkor vagyok olyan, hogy feltalálom.
Épp egy jó tiramisús sütit vettem be a számban az elsőosztályú brownie után, amikor az imént említett fiúnak kikötődött a cipőfűzője és látszólag nem értett a visszakötéséhez. Megértem ezt, én is akkor ismerkedtem meg a cipőfüző fogalmával, amikor már emberi években is bőven felnőtt voltam. De azt talán azért mert akkor találták fel? Igen, biztos az lehetett az oka.
- Hé, ismeretlen fiú! Elkell a segítség azzal? - szólintottam le látványosan a cipőjére mutatva és lazán közelebb sétálva hozzá. Nem ismertem az etikettet, szóval nem tudtam, hogy ezt diszkréten kellett volna vagy nem. Csak azt tudtam, hogy a drogügyeim nem épp legálisak, ezért azt diszkréten kell. Azon kívül nem tudtam, hogy nyiltan a dugásról beszélni vagy szinte kezet mosni a csokiban mennyire etikátlan cselekedet. De abból kiindulva, hogy előbbiért egy csomó bige pofán vágott már, nem lehet épp pozitív dolog. |
Kocsival érkeztünk, Rictor Chevyjével. Eredetileg csak ő jött volna, de elrángatott mondván, hogy nem hagy egyedül az állataival, főleg nem felügyelet nélkül. Nem is értem. Elég nagy vagyok már, mégis hívott bébiszittert. Felesleges volt, mert néhány közös órát eltöltve, önszántából ugrott ki az emeleti ablakon, pont rázuhanva a madár etetőre. Madarak szerencsére nem voltak benne, de ő szörnyethalt. Rictor meg engem hibáztatott, pff. Szóval így esett, hogy a hosszadalmas hisztijeim ellenére végül itt kötöttem ki. Minek után leparkoltunk, leállította a motrot, ám ahogy nyitottam volna az ajtót, lezárta. Rá néztem.
- Lesznek odabent felügyelők, biztonságaik és egyéb őrök. De én is figyelek. És ha mgtudom, hogy bárkit, vagy bármit, ami él s mozog, megharapsz, megkarmolsz, vagy bárhogyis, de bántod, egy életre a szobádba zárlak. Ha baj van, gyere oda és szólj. Vagy hívj. Ne piszkálódj, mert ez a hely tele lehet más lényekkel, akik lehet bántanának. S lehet naívan azt hiszik tudnak is, aztán én takaríthatom el a maradványaikat miattad, szóval kérlek húzd meg magad. Ne őrjöngj, ne kiabálj és könyörgöm neked, ne egyél belőlük. - járatta a száját, amire persze huzogatta szemöldököm, vagy épp a szám.
- Oké?
- Oké... - höbörögtem halkan, a zár pedig kinyílt, így kiszálhattam.
- A maszkod. - sétált át hozzám, hogy átadja, én meg a fejemre húztam. Ő is így tett, majd bementünk. Ám közben kiderült, hogy valamit a kocsiban hagyott, így visszament. Én meg... én meg nem vagyok már 4 éves, így felkutattam a finom illatok otthonát, azaz az étkezőt. Ami öltözékem illeti, komoly vitánk volt, de félig meddig érvényesülhettem. Az öltönyöm és maszkom Rictor választotta - hiszen mindent ő fizetett - de a kiegészítő a kobakomon az én ötletem volt.
Szóval az asztalhoz sétáltam, ahol ugyan voltak, de akkora tömeg még nem. Tányérra nem volt szükségem, otthon is csak Rick erőlteti. Ellenben szives örömest markoltam a csokis tálból, és a süteményeket sem vetettem meg. Elég hosszú asztal volt és sok minden díszelgett rajta, ami csak arra várt, hogy megegyem. Miközben pedig tömtem a búrám, véletlen ráléptem a cipőfűzőmre. Kész elmebaj! Telei pofazacskóval néztem le felvont szemöldökkel. Én mondtam Rictornak, hogy csatosat vegyünk, mert ez így nem kényelmes. Most mit csináljak? Ha meg lerugom, tuti észreveszi és békává változtat. Elkezdtem hát keresni valakit, akinek szabad volt a keze és lehetőleg a cipő megkötése sem jelenthet problémát a számára.
○♢○♢○ |
|
[15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Téma: Szerepjáték
