|
Témaindító hozzászólás
|
2017.10.21. 22:26 - |
 |
[5-1]
- Semmi gond. Örülök annak, hogy hívtál, egyszerűen csak meglepődtem - Bár az, hogy van kedve részt venni egy ehhez hasonló rendezvényen még nem jelenti azt, hogy már túl tette magát a történteken, viszont azért már ez is nagy lépésnek számít, afelé hogy valamennyire maga mögött tudja hagyni a történteket. Ez még mindig jobb feldolgozás módja, mintha teljesen magába zárkózna. - Teljesen hihető - elmosolyodtam a szavai hallatán. Sosem leszek elég jó, hogy megérdemeljem őt. Azért a halála óta nem éppen voltak kegyesek vele a dolgok. Már ha csak a halála körülményeit is nézzük... Először megmenti valaki, mikor pedig megkönnyebbült, hogy ez a halálközeli élmény már csak egy érdekes történet lesz a jövőben, visszarángatták a tengerbe, s lenyomták a fejét a sós víz alá. A tüdeje égett, aztán pedig életbe lépett az a reflex, hogy vegyen minél nagyobb levegőt. Ezt meg is tette, s a tüdejét betöltötte a víz. Miután pedig visszahoztam az életbe szembesülhetett azzal, hogy tőlem függ az élete. Nem csak az elszenvedett fájdalmaimat kell elviselnie, hanem ha esetleg úgy alakulnának a dolgok, akkor a halálomat is, ami a saját élete végét is jelentené. Ezek tetézéséül pedig még ott van az az aprócska tény is, hogy havonta ki kell vágnia egy ártatlan szívét. Ezek ellenére még mindig sikerült megőriznie az emberi mivoltát, arról nem beszélve, hogy nem gyűlöl teljes szívéből, pedig minden oka meglenne rá és én nem is hibáztatnám érte.
- Mit? - ráncoltam a szemöldökömet, közben pedig abba az irányba néztem, amerre a lány is tekingetett. Én azonban nem láttam semmi különöset, csupán a maszkok tömkelegét, amik készségesen elrejtették viselőjüket a kíváncsi tekintetek elől. Már azért elég sokan megérkeztek, nekem pedig semmi kedvem sem volt egész este itt üldögélni, ezért miután megittam a pezsgőt, a poharat letettem egy tálcára, majd felálltam. - Szabad egy táncra, hölgyem? - féloldalasan elmosolyodtam, közben kinyújtottam az egyik kezem a lány felé, a hatás kedvéért pedig még kicsit meg is hajoltam. Ha elfogadta a kezem, akkor a táncparkettre kísértem. Éppen akkor indult egy újabb zene. Bepörgettem a táncoló emberek közé, az egyik kezemmel ugye fogtam az övét, a másikat pedig a derekára helyeztem és közelebb húztam magamhoz. Nagyon jól tudok táncolni, pedig úgy különösebben sosem tanultam, egyszerűen nagyon jó érzékem van hozzá. Mivel csak az alaplépésekkel egy idő után unalmas lett volna, ezért többször is megpörgettem a lányt. Mikor véget ért a szám, odaléptek ketten hozzánk, hogy cseréljünk párt. Mielőtt bármit is mondhattam volna a férfi - akit nem volt alkalmam végigmérni - megfogta Elsa kezeit, s eltűnt vele a táncoló tömegben. Mivel nem csak egymással táncolhatunk, ezért én is táncolni kezdtem a nővel. Ha a bátyám alakváltója lett volna, akkor felismertem volna, viszont még egyszer sem láttam a közelében, ezért nem gondoltam semmi rosszra.
ELSA&LUCAS--> BÁLTEREM
|
Elvettem Lucastól a pezsgőt és belekortyoltam, kicsit vártam a válasszal. Gondolatban figyelmeztettem magam, hogy ennél már ne igyak sokkal többet. Botrányosan rosszul bírom az alkoholt, nem kell sokat innom ahhoz, hogy becsípjek vagy ne adj' isten lerészegedjek. Állítólag vicces vagyok részegen, de én nem osztom ezt a nézetet - már csak azért sem szeretnék többet inni a kelleténél, mert nem bírom a másnaposságot, amit eddig még egyszer sem úsztam meg. Valószínűleg részben ez is az alkatomnak köszönhető, na meg a nememnek, ami miatt nem vagyok túl boldog. Nagyon ritkán szoktam többet inni, inkább vagyok az esti, olvasás közben elkortyolgatott egy-két pohár bor híve, mintsem a Lucas féle baráti iszogatásoké, bár azokkal sincsen különösebb bajom.
- Igen, én is így gondolom - mosolyogtam rá és visszaszorítottam a kezét - Ezért is hívtalak el. Bocsi, tudom, ez elég hirtelen jött, de úgy éreztem, ez talán segíthet majd abban, hogy jobban helyrejöjjenek a dolgok - Nem hinném, hogy valaha is el tudnám majd viselni, hogy embereket kell ölnöm, de valószínűleg kénytelen leszek. A gondolattól görcsbe rándult a gyomrom és elkapott a pánik, de aztán erőtt vettem magamon. Lucas szemébe néztem - Szeretném, ha tudnád, hogy rád sem haragszok. Tudom, hogy ha lenne bármilyen mód arra, hogy ezt elkerüld, akkor azt választanád, így nem is tudok. Én.. - pillantottam le a kezemre - tényleg nem akarom, hogy meghalj vagy bajod essen, és nem csak azért, mert az alakváltód vagyok. Nem tudom, ez mennyire hangzik így hihetőnek - simítottam végig zavartan a tarkómon - de ez az igazság.
Meghallgattam a válaszát - ha volt - közben elnéztem az emberek felé. Aggasztott, hogy ebben az egyre növekvő létszámú társaságban még a szokásosnál is kevésbé vagyok képes érzékelni a természetfelettieket. Mivel fegyvert elvileg nem is szabadna behozni ide, így ha valaki meg is szegte volna a szabályt, én nem szúrhattam volna ki pár rejtett fegyver alapján. Nem tetszett ez a sebezhetőség, meg a varázslat tiltása, mert Lucast ismerve könnyen előfordulhat, hogy meg fogja szegni. Nem tudom, mi az a büntetés, ami ezzel ját, de biztos vagyok benne, hogy nem túl kellemes. Jó eséllyel én fogom elszenvedni, de ha külön a boszorkányokra alkották meg, akkor lehet célzottan Lucas fogja kapni. Döbbenetes, hogy a nem emberi közösségekben egyesek mennyire találékonyak tudnak lenni - döbbenetes, de nem feltétlen jó. Amikor azt mondam, hogy nem szeretném, ha baja esne, akkor azt halálosan komolyan gondoltam, de önmagától nem tudom megvédeni.
A legtöbbeket mi hidegen hagytuk, mindenki felszabadultan csevegett és iszogatott, a maszkoktól sok esetben akkor is képtelen lettem volna felismerni az embereket, ha történetesen már találkoztam volna velük korábban. Az én maszkom szép volt ugyan, azonban ténylegesen alig takart valamit valamit az arcomból, ez pedig a sok névtelennek tűnő között feszélyezett. Azt hiszem, megint csak túlságosan ideges vagyok. Emlékszem, régen nem ilyen voltam, mielőtt leugrottam volna arról a szikláról. Akkoriban nem féltem semmitől és senkitől, még attól sem, hogy meghalhatok. Szerettem a veszéllyel járó izgalmat. Azokban a pillanatokban, amikor éppen csak sikerült elugranom egy eszeveszetten dudáló autós elől, olyan felszabadultan tudtam nevetni, ami azóta sem sikerült igazán. Akkor tényleg nagyon élőnek éreztem magam - és leírhatatlanul szabadnak. Szerezhettem pár ősz hajszálat az anyámnak, ebben biztos vagyok.
Csak aztán meghaltam és vége szakadt ennek a nagy szabadságnak. Az a felismerés is elért, hogy egészet a saját hülyeségemnek köszönhettem, ami rendesen szívem ütött. Szépen fokozatosan egyre óvatosabb lettem és idővel egy nagy adag empátiát is magamra szedtem, aminek fiatalabb koromban híján voltam. Akkoriban, ha nem a felelőtlen jelzőt aggatták rám, akkor az érzéketlent és a nihilistát. Nem voltam jó ember, elismerem, valószínűleg azóta sem lettem teljesen az, de már jobban figyelembe tudom venni mások érzelmeit, ami részben előny, részben - mint például most - hátrány.
Még mindig a tömeget fürkésztem, amikor hirtelen megdermedtem. Nem, ez nem lehet. Basszus. Nem lehettem benne teljesen biztos, de mintha egy pillanatra Alexandert láttam volna. Épp azzal próbáltam magam nyugtatni, hogy az egész nem volt több egy villanásnál, könnyen lehet, hogy tévedek, amikor újra megláttam, ezúttal már hozzánk közelebb. Direkt félrehúzta a maszkját, így esélyem sem volt nem felismerni. Rámvigyorgott, majd újra eltűnt a szemem elől.
Lucas felé fordultam, nyugodtabban, mint amilyennek éreztem magam.
- Te is láttad, ugye? |
ruha | maszk
Nem mondanám, hogy meglepett Elsa reakciója. Abszolút megértettem, hogy most időre van szüksége, hogy feldolgozza a történteket. Teljesen a személyisége ellen kellett cselekednie, hiszen olyat művelt, amit soha a büdös életbe sem tett volna meg, ha én nem kényszerítem. Bármennyire is fontos nekem és törődöm vele, ennek a rituálénak túl nagy volt a tétje ahhoz, hogy csak Elsa lelki világa miatt ne vállaljam. Arról nem beszélve, hogyha én meghalok, akkor ő is velem hal, tehát a saját túléléséért is tette. Persze tudom, hogy ez valószínűleg nem vigasztalja, az első gyilkosság mindig nehéz. Én is pocsékul éreztem magam miután a tengerbe fojtottam Elsát, aztán azonban minden alkalommal, mikor valakit megöltem vagy súlyosan megsebesítettem egyre könnyebb volt. Mondjuk szerintem a lány magától sosem fog eljutni oda, hogy ne essen nehezére egy ártatlannal végezni. Minden egyes alkalommal meg fog vele szenvedni, én pedig csak akkor ajánlanám fel a segítségemet, ha már az összeomlás határán állna. Hiába jó indulattal piszkálnék bele az agyába, ez a dolog nagyon rosszul is elsülhet. Lehet minden érzelmet kiölni belőle, s olyanná válna, mint Alexander.
Mivel nem volt olyan dolgom, amiben szükségem lett volna Elsára, ezért nem is zavartam őt. Bár, aggódtam érte, de hagyni akartam, hogy a saját tempójában dolgozza fel a történteket. Biztos vagyok benne, hogy egy jó ideig nem fogja túltenni magát rajta, viszont legalább azért valamennyire összeszedheti magát, legalábbis nagyon remélem. Nem lepődtem meg azon, hogy ő keresett, mivel én ebben a dologban biztos nem kezdeményeztem volna. Arra számítottam, hogy megszeretné beszélni a történteket, ezért mikor megemlítette a bált pár pillanatnyi néma csend következett a részemről. Nem gondoltam volna, hogy lenne kedve szórakozni az egy hete történtek után. Őszintén szólva ez kellemes meglepetés volt. Örültem, hogy nem zárkózik magába, ez az álarcosbál remek alkalom lesz arra, hogy elterelje a figyelmét a rituáléról. Beleegyeztem a dologba és közöltem vele, hogy fél órával a bál kezdete előtt felveszem.
Otthon feltúrtam a szekrényemet és egy szűk fél óra alatt sikerült is összeállítanom az öltözékemet, amit majd a bálon fogok viselni. Maszkot el kellett mennem venni, olyat igyekeztem választani, ami színben illik a ruhámhoz. Tartózkodtam a túl csicsás daraboktól, viszont azért túl snasszt sem akartam, ezért a választásom egy különlegesebb bőr maszkra esett. A vásárlásból hazaesve gyorsan elkészültem, aztán kocsiba is ültem. Pontosan fél hatkor csöngettem be Elsához. Nem szokásom a késés, már kissrác koromban gondoskodott Alexander arról, hogy belém verje a pontosságot. Mikor megpillantottam Elsát a ruhájában nem sok hiányzott hozzá, hogy a földről kelljen felkaparni az államat. - Gyönyörű vagy - elmosolyodtam, miközben megfogtam az egyik kezét és megpörgettem, hogy alaposan végig tudjam mérni. A kocsihoz érve kinyitottam neki az anyós ülés ajtaját, aztán pedig én is beszálltam a járműbe.
A kastély előtt parkoltam le, ahol átadtam egy boynak az autóm kulcsait és a lelkére kötöttem, hogy nehogy meg merje karcolni. Felkínáltam a karomat Elsának, miután pedig belémkarolt elindultunk fel a lépcsőn, be az épületbe. Az elsők között érkeztünk, amit nem is bántam. Legalább volt időnk szétnézni még a tömeg előtt. Hagytam, hogy Elsa vezessen, végül pedig a tárgyalóban lyukadtunk ki. Szétnéztem a helyiségben, ami nagyon ízlésesen nézett ki. A berendezés csak növelte az este hangulatát. Elvettem az egyik pincérnőtől két pohár pezsgőt, az egyiket átnyújtottam Elsának. Helyet foglaltam a lány mellett. - Nézd, elhiszem, hogy még mindig nyomasztanak a múlthéten történtek - ebbe beleértettem a bátyám megjelenését is. Biztos voltam benne, hogy célja van annak, hogy idelátogatott. Ő csak oda megy, ahova az érdekei vezérelik, s kétlem hogy csak annyi lett volna, hogy elmagyarázta a rituálét, illetve történelem leckét tartott a családunkkal kapcsolatban. Meg sem próbáltam kitalálni, hogy vajon mit akarhat még. Ő maga a megtestesült kiszámíthatatlanság. - de próbálj meg nem gondolni rájuk. Azért jöttünk, hogy szórakozzunk. Ha pedig már maszkot is húztunk, akkor érezzük jól magunkat - elmosolyodtam és megfogtam a kezét, amit biztatóan megszorítottam, majd el is engedtem. |
Otthon percekig csak azzal voltam elfoglalva, hogy kiterítsem a báli ruhám az ágyamra és gondterhelt arccal vizslassam. Nem is igazán magával a ruhával volt bajom, de lefoglalta a gondolataimat az, hogy átgondoljam, biztosan ebben akarom-e tölteni az egész estét. Rengeteget válogattam, mire rátaláltam, és az eladók érvelése végül meggyőzött arról, hogy ezt válasszam, de ennek ellenére még mindig kételkedtem a döntésemben. Nagyon szép és elegáns volt, de biztos voltam benne, hogy nem lesz túl üdvös az, hogy ennyire leér a földre, ráadásul a hátkivágása nekem túl merésznek tűnt. Végül aztán megadóan felsóhajtottam. Nem tehettem meg Lucassal, hogy az utolsó pillanatban lemondom ezt a programot, főleg nem egy ilyen banális indokkal, így hát magamra öltöttem a ruhám és a hozzá passzoló cipőm. Felkentem egy nagyon natúr sminket - ehhez a ruhához nem is illett volna erősebb - aztán kezemben a maszkommal és a kisebb méretű kézitáskámmal vártam Lucas érkezésére.
A szokásosnál kicsit idegesebb voltam, de nem a bál vagy a tánc, hanem inkább a vele való találkozás miatt. Azóta nem láttam, hogy hazavitt a szertartás után, ennek pedig már több mint egy hete. Pár napnyi időt kértem tőle, hogy kiheverhessem a történteket és azóta egy szót sem váltottunk, kivéve a tegnapi beszélgetésünket. Én hívtam fel, hogy menjünk el a bálra - részemről ez megfelelt egy békejobb nyújtásának - ő pedig beleegyezett. Megbeszéltük, hogy fél órával a bál elkezdődése előtt értem jön, egy pillantás a faliórámra pedig elárulta, hogy hamarosan itt kell lennie. Pár perc múlva hallottam a csengetést és gyorsan magamra vettem a kabátom, majd ajtót nyitottam neki. Az autóút alatt nem beszéltünk sokat, én legalábbis csendesebb voltam, nem sok mindent mondtam azon kívül, hogy megdícsértem a pontosságát és a kinézetét - jól állt neki az öltöny. Már nem éreztem akkora elkeseredettséget, mint a szertartás után, amennyire tudtam, megpróbáltam túltenni magam a dolgokon, de nem szerettem volna beszélni róla. Nem tudom, zavarta-e a csendességem, vagy inkább megkönnyebbült, hogy a szokásostól eltérően most nem dumálok annyit.
A kastélyhoz való megérkezés után kikászálódtam a kocsiból és magamra vettem a maszkomat. Odaléptem Lucashoz, belekaroltam és rámosolyogtam, majd elindultunk a bejárat felé. Egy rövid ellenőrzés követően - nálam nem volt fegyver, nem is tudtam volna hová süllyeszteni - beadtam a ruhatárba a kabátomat és elindulhattunk befelé. Szokásos módon az embereket figyeltem, biztos voltam benne, hogy mind a természetfelettiek, mind a vadások szép számban fogják képviseltetni magukat. Nem voltam benne biztos, hogy rá tudok majd jönni, ki micsoda az este folyamán, főleg így a maszkokkal. Egyenlőre még elég kevesen voltak itt, mi voltunk az egyik legkorábbi érkezők. Szerettem volna majd táncolni is, de úgy gondoltam, megvárom, míg elég ember gyűlik össze a bálteremben, a tánc is csak akkor fog majd kezdődni. Addig is a Tárgyaló felé vettem az irányt - a kirakott táblák segítettek tájékozódni - ahol szintén csak pár ember lézengett. Leültem az egyik kirakott kanapéra és kissé bátortalanul pislogtam fel Lucasra. Szívesen rákérdeztem volna, hogy Alexander nem fogja-e itt tiszteletét tenni, de inkább nem hoztam fel a témát.
Megpaskoltam a mellettem lévő helyet.
- Leülsz? |
|
[5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Téma: Szerepjáték
