|
Témaindító hozzászólás
|
2017.10.21. 22:30 - |
 |
[9-1]
Milliméterekkel hibáztam el a nyakát, de ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy túlélhesse és a méreg ne jusson be a szervezetébe. Lecsaptam a lábamat, még időben lefékezve, hogy a lendülettől ne essek én magam is utána és egy újabb csapásra lendítettem a kezem, amikor a fájdalom beléhasított. Olyan éles és izzó volt, hogy felüvöltöttem és káromkodva eldobtam a kést, de részben elkéstem, mert a kezem pillanatok alatt lüktetni kezdett és olyan hólyagossá vált, hogy biztos voltam benne, ennek örökre nyoma fog maradni. Olyan parázsló, észveszejtő düh öntött el, ogy szinte én magam is megrémültem, de a fájdalom ellenére is a boszorkánynak akartam rontani, hogy ha kell, akkor a pusztán a fogaimmal átharapjam a torkát. Egyetlen dolog miatt torpantam meg: a látásom olyan rohamosan kezdett romlani, hogy az ép kezemet a szememre kellett szorítanom. A fájdalom nem volt észveszejtő, azonban döbbenetes volt és szokatlan, egyszerűen muszáj volt megállnom tőle. könnyen lehet, hogy ezt is valamiféle bűbáj okozhatta, de abban a pillanatban ez a legekvésbé sem érdekelt.
Homályosan ugyan, de eljutottak az agyamig ennek a nyomorult bűbájosnak a szavai.
- Rohadék - hörögtem - Ezért meg foglak ölni.
Az egyre növekvő szürke mező hamar egyenletes feketeséggé vált, én pedig azon vettem észre magam, hogy kicsúszik a lábam alól a talaj. Hirtelen bizonytalanul álltam a talpamon, és jobbnak láttam letérdelni a földre, mielőtt még elesek. Tisztában voltam vele, hogy sikerült minden méltóságomtól megfosztania, ettől pedig minden porcikámat kezdte átitatni a mély gyűlölet. Az ilyeneknek, mint ő, nem lenne szabad élnie. Nem érdemli meg, hogy éljen. Mikor már vak voltam, lefegyverzett, így több fegyvert nem is tudtam volna előrántani. Hallottam, ahogy elsétált, és éreztem, hogy amilyen hamar jött a dühöm, olyan gyorsan kezdett elszállni is. Mindig ez van, minden egyes alkalommal. Leereszkedtem a sarkaimra és az ölembe tettem a kezem, képtelen voltam hozzászokni ehhez az újonnan jött feketeséghez, ami elöntötte a látásomat. Állandóan ki akartam nyitni a szemeimet, aztán mindig kénytelen voltam rádöbbenni, hogy már nyitva vannak. Az egészet teljesen megalázónak éreztem, de még ebben a helyzetben sem sírtam el magam, csak megkeményedett vonásokkal horgasztottam le a fejem. Nem is tudtam, hogy ezekkel a vak szemekkel egyáltalán képes vagyok-e még sírni.
Ha az érkező felügyelő vadász megérkezett, akkor mondtam neki, hogy menjen el, ha esetleg megpróbált volna megérinteni, akkor keményen elütöttem a kezét. Végigkotorásztam a még vállamon lévő táska zsebeit, míg csak a kezembe nem akadt a telefonom - legalábbis az érintéséből úgy gondoltam, hogy ez lehet az. Vakon és szerencsétlenül kapargattam a kijelzőjét, csak remélhettem, hogy tényleg sikerült beütnöm a gyorshívót, hogy felhívhassak valakit, aki hazavisz. Amint sikerült hívást indítanom, azt vártam, hogy senki sem fogja felvenni, én pedig itt ragadok a kertben egész éjszakára. Kezdtem érezni, mennyire szörnyű is a vakság. A kiképzésem alatt gyakran kellett vakon közlekednem, és a foglyul ejtett természetfelettieket is gyakran fosztottam meg a látásuktól - többféle módon is - mert ettől a fajta kiszolgáltatottságtól a legtöbben hamar kezes bárányokká váltak.
Kattanást hallottam, végül valaki felvette.
- Lexie, figyelj, azonnal szükségem lenne rád, mert... - Érdeklődve hallgattam Frostot, megdöbbenve a saját szerencsém szeszélyein, mielőtt közbevágtam volna. |
Nem nagyon foglalkoztam innentől azzal, hogy figyeljek arra amit mond. Egyre hangosabb volt a vészcsengő a fejemben, így lassan már ott tartottam, hogy el se hittem mit kérdez. A kuncogása és a vidámabb hangneme se hatott meg, csak egy laza értem és bólintás keretében reagáltam rá. Erre jött egy furcsa kérdés ami csak még jobban gyanakvásra késztetett. Nagyon rákapott a partner témára ahogy vártam. Természetesen nem vettem lejjebb a védelmemet ami nagyon is jól jött, hiszen egyik pillanatról a másikra már lendült is felém a penge és még el is terültem a földön. Nem hagytam magam csak úgy, hogy a nyakamat vegye. Abból nem eszik az biztos! Tűz mágiát felhasználva jól megizzítottam a kése nyelét, hogy érezze a törődést. Egy kis billog a kezébe nem árt neki. Valószínűleg ez nem tetszett a nőnek el is ejthette a kését, hiszen elég hirtelen lett forró a helyzet az ujjai közt.
- Nagyon rossz emberrel kezdtél ki vadász... - sziszegtem - ...mivel megszegted a bál szabályát és valahogy fegyver is van nálad, így meg is leszel büntetve ezért amit egy életre meg fogsz bánni ezt garantálom - húztam össze a szemeimet, majd használtam is az erőmet a kezemet előre tartva szépen lassan fokozatosan el is vettem teljesen a látását. Közben azért biztos ami biztos alapon elrúgtam a pengéjét és begyűjtő varázslattal magamhoz hívtam azokat amiket esetleg még rejtegetett. Nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy ez az elmeháborodott még vakon is nekiálljon vagdalkozni. Bőven elég volt ez is amit csinált. Még szerencse, hogy nem a tömegben támadott nekem esetleg bárki másra. Bár nem csalinak terveztem magam felhasználni, de végülis jól jött az, hogy inkább elvonultam a korlát fenntartása miatt.
Újabb begyűjtő varázslatot alkalmazva Christopher nyakláncát céloztam meg. Egyértelműen nem akartam tőle elvenni, csak ez volt a jelem ha valami gond van. Az ékszere arra húzza amerre vagyok, így iránytűnek használhattam most.
Idővel meg is érkezett így egy bólintással üdvözöltem is:
- Megvakítottam, nem hat meg ha emiatt pattogni fogsz. Rám támadt, így megérdemelte - szólaltam meg érzéketlen hangon. Ő is vadász, nem tudom mennyire hatja meg "fajtája" sorsa, csak ezért mondtam neki - Lehet nem ártana hazakísérned, vagy legalább egy darabig - ezzel csak azt sugalltam, hogy én biztos, hogy nem fogok erre vetemedni. Persze, majd még babusgassam is azután, hogy majdnem lenyakazott? Jó vicc. Buksisimit esetlen ne adjak neki?
- Addig tartom a frontot egyedül - sóhajtottam egy picit lemondóan majd ott is hagytam őket, hogy menjek máshova ellenőrizni. Azt hittem lesz végre egy kis nyugis bál ahol senki sem ugrál és szépen megül a fenekén nyugodtan.
Álom édes álom!
[ JOCASTA OFF sétálgat a bál területén ] |
- Hát igen - mondtam vidáman - Pár embernek biztosan jól indult a mai estéje - Már a folyosón is belefutottam pár romantikázó párba, akiket diszkréten kikerültem, őket inkább békén hagytam. Semmilyen szinten nem érdekeltek, különösebb módon nem is zavartak, amíg egyik sem áll az utamba, addig teljesen hidegen hagy, mit is művelnek. Minek fárasszam magam velük, amikor így is éppen elég ember van itt, hogy velük szórakozhassak? A legtöbbekkel ellentétben engem nagyon kevés dolog zavart, bár azt tudtam, hogy a halálos jókedvem nagyon könnyen átválthat gyilkos dühbe, amit élve eddig csak a vadásztársaim tapasztalhattak meg. Alapból is túl agresszív tudok lenni, meg könnyen elvesztem a fejem, pillanatok alatt végzek akár olyanokkal is, akik csak felhúztak valamilyen aprósággal. A családom csak a hatékonyságom miatt volt hajlandó eltüntetni a nyomaimat, bár talán a velem szemben táplált félelmük is rásegíthetett erre. Már gyerekkoromtól kezdve képtelen voltam a szeretetre és a kötődésre, mindenféle gátlás nélkül képes vagyok hazudni és csalni, az ölésről már nem is beszélve, ez pedig még a közeli barátaimmal és a családommal is így volt, éppen ezért ők voltak azok, akik a legkevésbé sem akartak velem ujjat húzni.
Láttam rajta, hogy sikerült felhúznom a következő kérdésemmel, ettől pedig olyan jó kedvem lett, hogy majdnem felnevettem. Visszafogta magát a válasz közben, szemmel láthatóan szívesen vágott volna vissza valami csípősebbel, amit őszintén szólva nem bántam volna. Imádom felhúzni az embereket, ettől elképesztően jó kedvem tud lenni, így mindig kész voltam vitázni és balhézni. A válasza maga nem tetszett túlzottan, főleg az, hogy úgy tűnt, tényleg nincsen egyedül. Kezdtem gyanítani, hogy valószínűleg sikerült belebotlanom az egyik felügyelőbe, de még ez sem tartott vissza semmitől. Fogalmam sem volt, mennyire lehetett őszinte, amikor azt mondta, mindjárt visszaérkezik a partnere, mivel csak nehezen tudok olvasni az emberekben és az érzelmeikben - ezzel jár az, ha az ember diagnosztizált szociopata - de nem volt kedvem megvárni az erősítést, így magamban már kezdtem készülni a támadásra. Lehet, hogy ezt is csak azért vetette közbe, hogy tesztelje a reakciómat, de ez teljesen hidegen hagyott. Ha érkezik a partnere, akkor nem fogok hosszan szórakozni a támadással, hanem gyorsan és hatékonyan bevégzem, már ha nem bizonyul tényleg olyan nehéz ellenfélnek.
Rámosolyogtam.
- Még nem kóstoltam, de ezek alapján feltétlen meg szeretném - Ha itt végeztem, akkor valószínűleg tényleg sort fogok rá keríteni, bár a pezsgőnél jobban csábítanak az erős italok. Ritkán iszom, de akkor sokat, és ez elég kivételes alkalomnak tűnt ahhoz, hogy lazíthassak. Majd maximum Frostie hazarángat, ha esetleg sikerülne leinnom magam a sárga föld alá, mivel mértéket soha nem tudtam tartani - igaz, annyira nem is igyekeztem. Azzal mondjuk jobb lesz vigyáznom, hogy már becsípett állapotban is hajlamosabb vagyok a szokásosnál is többet balhézni, ennek meg soha nem voltak túlzottan áldásos hatásai, bár rendszerint nem én voltam az, aki a rövidebbet húzta.
Ahogy hátrébb léptem, a mozdulataim közben nyugodtan, sima arccal válaszoltam neki.
- Igen - Jókedvűen gondoltam a szolid, félénk Frostra, akit ha eddig nem kaptak és rángattak el táncolni, akkor valószínűleg még mindig a folyosókon kevereg - Ő is hamarosan csatlakozik hozzám, ha nem érek vissza időben. Hajlamos túlságosan is aggódni - kuncogtam, bár teljesen tisztában voltam azzal, hogy az este végéig nem is fogjuk látni egymást - Van kedve esetleg visszajönni majd velem, a partnerével együtt? Szívesen beszélgetnék még - néztem rá nyíltan és őszintén, közben pedig a kezem rátalált a késem markolatára. Közelebb léptem, mint aki még mondani akar valamit, de ahelyett, hogy megszólaltam volna, villámgyorsan előre csapódtam és megtaszítottam a nőt, hogy elveszítse az egyensúlyát. A másik kezemmel kirántottam a fegyverem és a nyaka felé támadtam, a méreggel bevont penge tiszta, gyors ívben repült az útjára, hogy egy mozdulattal lefejezhessem. |
Kíváncsian vártam a válaszát, de addig nem hagyott alább a figyelmem. Pontosan tudom jól, hogy elég egy pillanat töredéke és nekem annyi ha tényleg olyan amilyennek az érzékeim súgják. Mit súgják basszus, visítanak és szirénáznak. Bár én eleve paranoiás is vagyok és nálam a bizalmi dolgok eléggé kérdéses ügyek. Nehezen tudok bárkiben is megbíznim sok idő kell mire igazán megnyílok bárkinek is. Bár az emberek többsége frankón azt hiszi, hogy velem jóban van, de egyik sem ismer teljesen. Maximum egy-egy oldalamat mutatom valakinek. Nemsokára válaszolt is a kérdésemre mire ingattam a fejemet:
- Dehogy zavar. Jó magam is csak tettem egy kört, kell egy kis fejszellőztetés mert bent olyan fülledt a levegő a sok romantikázó ember miatt - sóhajtottam egyet lemondóan.
Bár egy jó ideje kint voltam, igazából nem zavart a hideg, hiszen ahogy másokat érzéketlenné tudom tenni, így magamra is ruházhatom ezt. Sokszor jól jön, hiszen így könnyen kibírható a hideg és a fájdalom is. Ó igen az utóbbit is szoktam használni bár rendesen le tudja szívni az erőm, elvégre erősen a testem ellen dolgozok ezzel. A fájdalom teljes kiiktatása nem egyszerű. Könnyebb az, ha csak nem mutatja az ember fájdalmat, de az, hogy tényleg ne fájjon? Nem egyszerű, de nálam ez nem is lehetetlen, de csak végszükség esetén.
Következő kérdésére majdnem élből azt válaszoltam, hogy nem tökmindegy?! Egyedül vagyok és kész basszus. Persze azért tudtam tartani a nyelvemet így készséggel válaszoltam kicsit kuncogva:
- Ó, azért nem vagyok teljesen egyedül. A partnerem elment egy kis innivalóért, mert nagyon megizlett nekem a pezsgő. Végre egy olyan rendezvény ahol nem száraz, hanem édes - természetesen nem volt igaz az alábbi állításom, hiszen a vadász társam nem alkoholért ment, hanem ő is ügyeli a rendet. Egyértelműen azért mondtam ezt, mert tesztelni akartam őt. Ha sürgeti az idő akkor vajon mit tesz? Elvégre ki tudja mikor ér vissza a kellemetlen társaság nemde?!
Tudtam jól, hogy itt van a környéken amúgy, éreztem az energiáját, de egyedül most csak én vagyok erre képes, a többiek nem képesek ezt érzékelni jelenleg. Természetesen megbeszéltünk egy közös jelzést ha bármelyikünk bajban lenne, így tudni fogja ha nagyon nagy balhé van. Egyelőre még nincs semmi gond így nem kellett ehhez folyamodnom.
- Na és Önnek van partnere? - érdeklődtem kíváncsian, bár részben csak udvariasságból dobtam vissza a kérdést. Nem nagyon érdekelt, hogy van-e társa, hiszen nem vagyok kíváncsi még egy sötét alakra aki lehet, hogy a halálomat akarja. Mert bizony ez a nő pont olyannak tűnik. Mintha magával a gonosszal farkasszemezne az ember. Kisgyerekek lába földbegyökerezne a láttán és nem azért mert csúnya lenne. Csak pusztán van egy aurája amit akaratlanul megéreznek, hogy valami nem okés. Valóban képesek erre, csak később elfelejtik ezt, hiszen más lesz fontosabb. Pedig sokszor nagyon hasznos tud lenni az auralátás, annak érzékelése. |
Mielőtt válaszoltam volna a kérdésére, lazán odasétáltam mellé, egy kis időre elnézve a szobrok felé, bár a szemem sarkából így is szemmel tudtam tartani a mozdulatait, ha esetleg nem ítélne elég bizalomgerjesztőnek és támadást indítana. A kezemet lazán összekulcsoltam a hátam mögött, a lábaimat meg kissé szétvetettem, hogy határozottabban álljak a talajon. Valószínűleg pontosan úgy festhettem, mint aki általában nem ilyen egyszerű, nőies ruhákban szokott lenni, hanem bakancsban, farmerban, mellé férfiasabb felsőket, például inget és széldzsekit viselve. Még most sem próbáltam különösebben nőiesnek tűnni, nálam a praktikum mindig megelőzte az esztétikumot, még ezzel a ruhámmal sem volt ez másképp. Éppen azelőtt szólaltam meg újra, hogy a csend túl hosszúra nyúlt volna, de egyáltalán nem siettem, hogy betöltsem azt.
- Azt hiszem, ezt én is kérdezhetném magától - a hangom továbbra is derűs és lágy maradt, egy kissé sajnálkozó árnyalattal, mintha bánnám a zavarást - Csak tettem egy kört itt kint és megcsodáltam a kertet. Esetleg zavarok? - Egy leheletnyi aggodalmat csempésztem a hangomba. Feltűnt, hogy bár az arca nagy részét takarta a maszkja, de ettől még a szemei túl gyanakvóan csillantak felém a félhomályban. Nem hiszem, hogy ilyen hamar kiszúrt volna, de azért kész voltam azelőtt fegyvert rántani, hogy akár fejben végigmondhatna egy varázsigét. Megkérdezhettem volna, hogy ő be szeretne-e menni, csakhogy nekem ez a helyzet sokkalta jobban megfelelt így, elhagyatottan, távol a többi embertől. Jóval ideálisabb helyzet a harcra, mintha bent lennénk valahol a kastélyban. Ráadásul én kifejezetten jól bírom a hideget, még ilyen lenge ruhában, kabát nélkül sem reszkettem - anno a hideg megfelelő tűrésének kifejlesztése is a kiképzésem részét képezte. Elvégre, ha sokáig kell valahol meglapulva várnod a célpontodra, akkor muszáj jól tűrnöd az elemeket.
- Hogyhogy így itt van kint, egyedül? - Pillantottam rá oldalra. Ez tényleg érdekelt, főleg mivek még mindig nem tudhattam, miféle szerzettel is akadtam össze. Reméltem, hogy ő is a természetfelettihez tartozik, mert ha itt, édes kettesben harcba keveredünk, akkor valószínűleg könnyen fölénybe tudnék kerülni - feltéve persze, hogy ő sem bizonyul túl kemény ellenfélnek. Ebben viszont kezdtem kételkedni, ahogy így jobban elnéztem őt. Nyilván arra készült, hogy csinálni akarok valamit, így egyenlőre maradtam a beszélgetésnél, bár tudtam, hogy ha hamarosan nem tudok sort keríteni az identitásának kiderítésére, akkor úgy is meg fogom támadni, hogy fentmarad annak a lehetősége, hogy egy embert aprítok miszlikbe. Emiatt sem lenne bűntudatom, mert tőlem ez az érzés az empátiával együtt egészen kiskoromtól kezdve idegen volt. Nem vagyok én Frost, hogy kockáztassam a bőröm másokért.
Léptem egyet hátra, így jobban mögé kerültem, de úgy tettem, mintha csak a szobrokat akarnám jobb szemszögből megszemlélni. Közben a kezemet egy finom mozdulattal a jobb oldalamra, a ruhám alá csatolt, hosszú pengéjű kés nyelére csúsztattam. Ez szintén halálos méreggel volt bevonva, és egy varázslatokat hatástalanító bűbájjal ellátva, így nem lehetett pusztán egy Dearmo-val kiütni a kezemből. A ruhám oldalsó részére még indulás előtt vágtam egy szinte észrevehetetlen lyukat, így bármikor benyúlhattam és előránthattam úgy, hogy ne legyen szükségem bármilyen egyéb műveletre. Nem támadtam rögtön, vártam egy pillanatot, hátra újra felém fordul, mert ha megteszi, akkor a reakciójából fogom megítélni, hogy támadjak-e. |
Lehet úgy tűnt mintha elmerengtem volna, de inkább feszülten figyeltem végig. Szerencsére a maszkom teljes fejet eltakaró, így nem lehetett a vonásaimból bármire is következtetni. A fátyol természetesen plusz extra. Természeseten tisztában voltam vele, hogy sok lény jött el és boszorkány is, viszont a vadászok se maradtak ki ebből a buliból. Pedig jobb lett volna. A többség akikkel találkoztam egyáltalán nem normális. Talán a felügyelő társam az aki nem az elmeháborodottak kategóriáját képviseli. Párszor már beszerveztek minket ilyenre, szóval volt pár rövid alkalmam megismerni bár tény, hogy igazából sosem fogom teljes mértékben.
Pont arra gondoltam, hogy ideje lassan elindulnom befele a kastélyba, bármennyire nem szeretem a tömeget. Sajnos kezd már hideg lenni. Ekkor jött egy egyén és döntött úgy, hogy boldogítani akar engem. Megfordultam kissé csodálkozó szemekkel, hiszen nem számítottam itt senkire se, majd kissé ingattam a fejemet:
- Valóban csodálatos... - biccentettem felé - ...amúgy jó estét!
Kicsit végignéztem a nőn aki egyáltalán nem volt átlagos. Nagyon rövid haját mondanám talán a legszembetűnőbb dolognak. Viszont a sötét auráját is éreztem, szinte minden belső érzékem visított, hogy akármennyire próbál aranyos és normális lenni, valójában valami nincs rendben vele. Láttam rajta, hogy rendesen végigmért, így a sejtésem beigazolódott, hogy bizony nem véletlen éreztem azt amit. Valószínűleg vadász lehet, esetleg egy vérszomjas catena. Próbáltam hétköznapi beszélgetést azért lebonyolítani, hátna nem akar a torkomnak esni:
- Hogyhogy Ön nem egy férfi társaságában táncol ahogy a többi hölgyek? - aha, némelyikre inkább más jelzőt használnék. Mondjuk a ribi kezdetnek jó lesz. Bár sejtettem, hogy mi lesz neki amúgy a válasza. Szinte magától értetődik, hogy ő nem olyan mint a többi, egyáltalán nem átlagos. Ha nem bír magával akkor ezt hamarosan meg is fogom tudni. Viszont akkor lehet meg fogja bánni, hogy velem kezdett ki. Egy gyengébb boszorkánnyal könnyebb dolga lenne, de engem kemény fából faragtak. Őt, is ez kétségtelen, visít róla. |
Jókedvűen nézelődtem, ahhoz kezdett leszállni az este. Kitapintottam a táskámba és a ruhám alá rejtett fegyvereket, amiket gondosan úgy erősítettem magamra, hogy ne érintkezzenek a bőrömmel. Frosttól lestem el a hagyományos indonéz mérgezési technikákat, csakhogy vele ellentétben én nem bénító, hanem halálos mérgeket használtam, amik olyan gyorsan hatottak, hogy az áldozataimnak esélye sem lehetett. Mondjuk én semmit sme bíztam a mérgekre, harcban kész voltam szétvagdalni az ellenfeleimet, vagy éppen annyira szétlőni őket, hogy ne legyenek felismerhetőek. Nem is értem, ő miért szokott ennyit totojázni. A boszorkányok boszorkányok, az összeset ki kell írtani, akkor meg miért szórakozik ennyit ezekkel a baromságokkal? Őszintén bírtam őt, így reméltem, hogy semmi törvénytelent nem forgat a fejében, mert akkor le kellene mondanom a társaságáról és ki kellene végeznem. Félreértés ne essék, az ő halála sem hatna meg, de egyike azoknak a vadászoknak, akik még nem kaptak teljes vérszemet, ezt pedig nagyon bírtam benne.
Több emberhez is odalejtettem és kezdeményeztem beszélgetést, akik amint túltették magukat a borotvált fejemen és az ehhez tartozó nőies ruhámon, be is kapcsolódtak. Végig nevettem, vicceket meséltem és szórakoztattam az embereket - közben minden mozdulatukat figyeltem és több természetfelettit is sikerült kiszűrnöm. Itt, a bálon nem tettem velük semmit, csupán amikor eltávoldtam tőlük, elővettem a fényképezőgép és lőttem róluk pár fotót. Nem okozott gondot a maszk rajtuk, a legtöbbjüké amúgy sem takart sokat, amelyikőjüké meg igen, azt más jellemzők alapján is be tudtam azonosítani. Az igazi vadászat holnap fog elkezdődni, ennek a gondolatára pedig elöntött az izgalom. A mai kínzásom nem volt túl kielégítő, de gondoskodni fogok arról, hogy a következő az legyen.
Szívesen rendeztem volna nyíltabban is balhét, de tudtam, hogy ezt a rendezők nem vették volna jó néven, így inkább kerültem a feltűnést. Szeretek ölni és imádok fájdalmat okozni, de nem vagyok idióta. Ismerem a saját határaimat és nem fogok szembeszállni egy csomó erős boszorkánnyal, akik együtt bőven erősebbek nálam. Sokakkal ellentétben én képes vagyok használni a fejemet. Lehet, hogy nem vagyok jó ember - sőt, lehet nem is vagyok igazán emberi, sok prédámtól kaptam már meg a "szörnyeteg" jelzőt - de ez nem érdekel. Ha van pokol, akkor ott biztos ötcsillagos ellátásban fogok részesülni. Az az ember nem is részesülhetne másban, aki nem fél gyerekeket ölni, ha azok boszorkányok sarjai - amúgy is, ha hagyom őket felnőni, akkor is ugyanarra a sorsra fognak jutni, szóval nem halálosan mindegy?
Sikerült egy kihaltabb részre tévednem, közben meg már kezdett sötétedni is, így emberek hiányában majdnem úgy döntöttem, hogy inkább visszaindulok a kastély felé, amikor megláttam egy magányos alakot. Vidáman és érdeklődve indultam meg felé, legalábbis ezt a látszatot nyújtottam, de közben az egyik kezem a ruhám alatt rejtőző pisztolyon volt. Franc se tudja, mik kószálhatnak erre, jobb az óvatosság. Odaléptem a teljes maszkot viselő illetőhöz és rámosolygtam.
- Jó estét! Csodálatos ez a bál, nemde? - Kérdeztem kedvesen, közben pedig tüzetesen végignéztem rajta, mágiára vagy természetfelettire utaló jeleket keresve. |
Eljött ez a nap is. Nem tudom, hogy örüljek-e ennek. Mármint imádom a Halloweent, de a polgármester mindig engem választ felügyelőnek. Persze ez nem véletlen, hiszen az ilyen eseményeknél jól jön az erőm. Mégis ez mi? Hű, hát magam se tudom pontosan leírni, de az emberek érzékelését tudom befolyásolni, "vakságot" okozok. Persze nem csak a szó szoros értelmében véve. Jó ideje gyakorlom és finomhangolom fejlesztem. Egy része amit most fogok csinálni, az egyfajta korlát nagy területet lefedve ami megszünteti az érzékelést. A boszik catenák alakváltók nem fogják érzékelni egymás energiáit, ergó "vakok" lesznek.
Természetesen mivel összetett ez a vakság téma, így bármelyik érzéket el tudom venni az ellenfelemtől ha nagyon akarom. Nem lát, nem tud szagolni, tapintás, ízlelés semmi...ideiglenesen. A legdurvább ha megvakítom örökre ez egyértelmű, de bármelyik érzékét el tudom venni örökre. Lényegtelen igazából, de az biztos, hogy aki rossz lesz az nem fogja megúszni. Ez nem valami lényes parti itt normális emberek is lesznek akiknek az élete is kockán forog. Valamelyik boszi úgy gondolja, hogy na majd ő megmutatja a világnak akkor garantáltan meg fogja bánni.
Ütött az óra, így össze is készülődtem, ruhát felaggattam magamra, fátoly és a maszk is rajtam virított majd indultam is. Nem véletlen ilyen teljesen takaró maszkot választottam. Nem lehet látni az arcomat, így nem fog egy boszi sem rajtam bosszút állni amiért esetleg megbüntetem őket. A többiekről ne is beszéljünk...
Nem egyszerű a felügyelők dolga az egyszer biztos, de remélem most se lesz probléma és meg tudnak majd ülni a hátsójukon minden probléma nélkül. Megérkeztem a terepre és már ki is terjesztettem az erőmet. Természetesen teszteltem a vigyázó társamon, hogy vajon érzékeli-e, hogy boszi vagyok. Egyértelmű, hogy nem. Ám legyen, akkor kezdőhet a bál!
Kinyitottam a kaput varázslattal majd hátat is fordítottam a tömegnek és inkább egyelőre a csendesebb szoborcsoportokhoz vonultam, útközben a zenekarnak is biccentettem fejjel, hogy neki is állhatnak a dolguknak.
Valamilyen szinten egész hangulatos volt ez az egész, bár jó magam úgy gondolom, hogy túl gicces és nem is rémisztő ahogy az lenni szokott általában. Bár lehet, hogy ezzel a Pennywise szindrómát akarta a városunk vezetője megakadályozni. Hm, így már logikus és értelmet nyer minden...
Megálltam a boltívnél és tűnődve nézegettem a szobrokat. Nem sok energiámat szívja el szerencsére a korlát fenntartása, de észnél kell lennem az biztos. |
|
[9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Téma: Szerepjáték
