|
Témaindító hozzászólás
|
2017.10.29. 22:03 - |
 |
[6-1]
- Abba belegondoltál már, hogy a húgodból mostanra alakváltó is lehet? - Ebben a városban, azért elég nagy a lehetősége annak, hogy valaki visszatér alakváltóként az életbe. Főleg, hogyha egy boszorkány kezei által veszíti el az életét. Az én halálomnak semmi köze sem volt a természetfelettihez, mégis visszahoztak az élők sorába alakváltóként. Az olyan esetben, mikor valakivel végez egy boszorkány, az egyáltalán nem ritka, hogy még akkor fel is támaszthatja, hogy aztán őt szolgálja. Ha szerencsések vagyunk, akkor egy bonum boszorkány támaszt fel - mint szerény személyemet is - ha azonban pechesek vagyunk, akkor egy tenebris alakváltójává válunk. El sem tudom mondani, hogy mekkora szerencsém volt, hogy Doreah alakváltója lehettem. Ahogy a hajdani bonum boszimra gondoltam kissé megzuhantam, egyszerűen szörnyen hiányzik, olyan volt számomra, mintha a testvérem lenne. Az pedig, hogy akkor is el kellett veszítenem a családomat, mikor még életben voltam, aztán pedig alakváltóként is újra átélhettem ezt a tragédiát, több mint elszomorító. Igyekeztem valami boldogabb dologra gondolni, mert nem akartam elsírni magam.
- Inkább ne feszegessük a témát. Örülj annak, hogy életben vagy - Nem akartam belegondolni abba, hogy az imént elég valószínű, hogy képes lettem volna végezni vele. Aztán biztosan gyorsan meg is bántam volna, de késő lett volna már bármit is tenni. Ha boszorkány lennék, akkor talán csinálhattam volna valami hókusz-pókuszt, ami újra életet lehel belé. Azt nem tudom, hogy jobban járt volna-e azzal, ha mondjuk alakváltóként tér vissza. Ez éppúgy lehet büntetés, mint ajándék. Kapunk egy újabb lehetőséget az életre, tiszta lappal induljunk, viszont úgy kell leélnünk az életünket, hogy valaki természetfeletti csicskásai vagyunk. Ha a boszi jófej akkor ezt nem érezteti velünk.
A kérdésére csak megvontam a vállam. Az én lelkiismeretem tiszta volt, hiszen bocsánatot kértem, még ha kicsit elbaszott módon is - ami engem nézve annyira nem is meglepő. Az pedig, hogy ezek után mit kezd vele vagy hogyan reagál rá, már nem az én dolgom. Kissé kínosnak éreztem a helyzetet az előbbiek után. Elvettem tőle a whiskyt, amit meghúztam, aztán letettem a dohányzóasztalra. Nem tudtam, hogy a történtek után mit mondhatnánk még egymásnak, annak pedig semmi értelme sem volt, hogy csendben üljünk a másikat bámulva. - Szerintem én megyek - mondtam, közben felálltam a fotelből, a falra felfüggesztett tükörbe megigazítottam a sminkem, a hajam meg a ruhámat is. - További jó szórakozást - halványan elmosolyodtam. Ez is elég hülyén hangzott a helyzetre való tekintettel, de azért addig szórakozhatott jól a társaságomban, még át nem mentem bezerkerbe.
Felvettem a kabátomat a ruhatárban, aztán beültem az egyik taxiba, ahol megadtam a címemet a sofőrnek. A házhoz érve kifizettem a fuvart, aztán kiszálltam. Az ajtó mellett lévő számlaphoz léptem, hogy beüssem a kódot, ekkor azonban észrevettem egy kislányt, aki az ajtóban üldögélt. Szétnéztem, de egy lelket sem láttam, akivel lehetett volna. Nem hinném, hogy egy ilyen fiatal gyereket elengednének a szülei ilyen későn egyedül császkálni a városban. Odaléptem a kislányhoz és leguggoltam, hogy egy szemmagassában lehessünk. - Szia. Hol vannak a szüleid? Mit csinálsz itt egyedül ilyen későn? - kérdeztem egy kedves mosollyal az arcomon. Még véletlenül sem szerettem volna megijeszteni.
KÖR LEZÁRVA |
Miért hazudnék saját magamnak azzal kapcsolatban, hogy alig rezeltem be tőle?! Megijesztett a csaj mérhetetlen haragja és tudtam, ha nem fogok tenni semmit se, akkor nekem végem. Éppenséggel nem a legetikusabb volt őt fejen küldeni egy könyvvel, de mit tehettem volna?! Ez az egy esélyem volt.
Az újabb és újabb megnyilvánulására már válaszolni se tudtam, mert azon voltam inkább rajta, hogy ne fulladjak meg. A fogása egyre erősebb lett és szinte égette a bőrömet, ahogy végigkarmolt nyakamon. Nem csoda, hisz az alakja leopárd és kurvára éles karmokkal rendelkeznek na meg rendelkezett Lilya.
Kínkeservesen lelökve magamról a lányt következhetett az én kiakadásom. A megszeppenése rohadtul nem hatott meg, hiszen majdnem az életembe került. Az sem érdekelt különösebben, hogy némi empátiát kezdett tanusítani. Ugyanúgy fent voltam akadva azon, hogy egy hajszál választott el a haláltól. Imádtam komolyan mondom, hogy mindenki valami érzéketlen, retardált vadásznak tartott. Lehet vannak valóban kettyós barmok, akik ebben lelik örömüket és már-már olyanok, mint egy kibaszott Hitler és nem tesznek különbséget semmi, senki között. A parancsokat megszegve és a vadászcsoport háta mögött öldökölnek. Ismertem ilyeneket is, de ez azért enyhe túlzás. Én csupán a vadász meló mellett keresem a húgom gyilkosát. Ennyi - fura ezt hallani tőlem -, de tudtam általában, hogy ezzel kapcs hol a határ.
- Felesleges - dünnyögtem a sajnálomra. - Mégis mit? Nem te tehetsz róla... - sóhajtottam fel.
Itt folytattam tovább a beszédet, hiszen Lilya azt hitte én vagyok ilyen idióta baromállat. Újfent sóhajtozni kezdtem ezek hallatán.
- Ha egy kalap alá vennék mindenkit, akkor valószínűleg nem megdugni akartalak volna - forgattam meg a szemeimet majd legyintettem az egészre.
A feljebbvalókra a fejemet csóváltam meg. Hamarább ölnék meg, mintsem végighallgassák a meséjét. A vadászokat jól kiismertem. Egyiksem adna egy alakváltó szavára. Én mondhatni egy konzervatívabb és kissé radikálisabb csapatba keveredtem, ahol kurvára intenzív edzést kaptam, hogy a nagyobb boszikkal is elbánjak. Természetesen lehet szakosodni is, hogy ki mit ölt, viszont én elég vegyesen tolom. Mellesleg bele se merek gondolni, hogy egy tényleg full radikális bagázs mit le nem művelhet. Az én csapatom ahhoz képest lightos.
Végül rátértem arra, ha nagyon hajtja a bosszúvágy - amit magamból kiindulva tudom milyen -, akkor megölhet miután elvégeztem a "munkám". Felvontam a szemöldökömet, amikor mondta, hogy nem tudna megölni.
- Pár perccel ezelőtt nem úgy tűnt - itt direkt végigsimítottam a torkomon, ami valószínűleg holnapra belilu és a karmok nyomai egy ideig meglesznek.
Próbáltam lenyugtatni magam. Ekkor egy üveg whiskeyt tartott felém a csaj, amire kiült az arcomra egy időre az értetlenkedés. Ezzel nemtörődömre váltottam és kikaptam a kezéből az üveget. Lazán meghúztam, és éreztem, ahogy torkomat marja a tömény szesz. Ahh, basszus, ettől könnyen be lehetett baszni!
- Ez aztán bocsánatkérés. Ezen most sírjak vagy nevessek? - szólaltam meg zavartan, amikor a világ legborzalmasabb bocsánatkérését hallottam. Azt hittem az volt pocsék esdekelés, amikor egy csaj fogazott orálnál, de tévedtem. - Mindegy, hagyjuk, élek még... valameddig... - túrtam bele szétbarmolt hajamba és visszaadtam neki a piát. |
Elmosolyodtam, mikor megéreztem, hogy elindultak felfelé az ujjai a combomon. Alig vártam, hogy célt érjenek és a dolgok még élvezetesebb fordulatot vehessenek. Ha egyszer már a klubbos estén nem jött össze a dolog, akkor most két menetet is be kellett pótolni. Ekkor azonban félbeszakította a dolgokat a csúnya felismerés, hogy bizony Zane az a vadász, aki megölte a boszimat. Minden rossz emlékem arról a napról felszínre tört a haraggal és bosszúvággyal együtt. Túl erős impulzusok értek ahhoz, hogy ne ébredjen fel a bennem szunnyadó ragadozó. Éreztem, hogy minél jobban elöntenek az érzelmeim, annál kevésbé tudok úrrá lenni a leopárd énemen. Ha pedig az nem lett volna elég, hogy elég erősen megszorongattam Zane torkát, még a körmeim is karmokká kezdtek hegyesedni, amik valamennyire felsérthették a srác bőrét. - Ezzel nyugtatod magad? - felvontam az egyik szemöldökömet, az meg sem fordult a fejemben, hogy ha nem engedek a légcsövére gyakorolt nyomásomon, akkor hamarosan eszméletét veszítheti, amit pedig a halál követ. - Mert ez kurvára nem változtat azon a tényen, hogy egy közönséges gyilkos vagy - a hangom csöpögött a gyűlölettől. Az átváltozás közben szép lassan folytatódott, tehát már a füleim is a nagymacska alakomé voltak. Már nem álltam távol attól, hogy elroppantsam a légcsövét. Talán meg is tettem volna, viszont a könyv és a halántékom találkozása által keletkezett kellemetlen érzés kicsit magamhoz térített. Hiába akartam bosszút állni a vadászon, utána nem tudtam volna tükörbe nézni. Hiszen azzal, ha megöltem volna, lesüllyedtem volna az ő szintjére. A lelkiismeretfurdalásról nem beszélve, amit még egy liter rum sem tudna meggyógyítani. Elvettem a kezem a torkáról és hagytam, hogy lelökjön magáról. A földre csüccsentem le, a hátamat pedig nekivetettem a kanapénak. Figyeltem, ahogy odasétál az asztalhoz, hogy kifújja magát. Volt köztünk egy kis távolság, amit nem szándékoztam lerövidíteni. Jelen helyzetben jobb ha elválaszt minket pár bútor egymástól, ugyanis ameddig nem nyugszok meg teljesen, addig bármikor újra megtámadhatom.
Eléggé megszeppentem, ahogy ordibálni kezdett, ez pedig az arcomon is meglátszott. Sosem szerettem, ha bárki is megemeli velem szemben a hangját. Én nem vagyok az a kiabálós típus, tehát tényleg nagyon fel kell idegesíteni ahhoz, hogy bárkivel szemben is megemeljem a hangom. Mikor közölte, hogy megölték a húgát megváltozott az arckifejezésem. Együttérzővé vált. Nekem is szörnyen nehéz volt feldolgoznom Doreah halálát, ha egyáltalán sikerült. Zane pedig a kishúgát veszítette el. Ezt az érzést senkinek sem lenne szabad átélnie. - Sajnálom - mondtam halkan és tényleg komolyan is gondoltam. - De ez még nem jelenti azt, hogy minden boszorkány gonosz. Nem lenne szabad egy kalap alá venned őket - Gondoltam, hogy a szavaim miatt nem fog semmi sem megváltozni benne, de attól még megosztottam őket vele. - Akkor lehet a feljebbvalóiddal kellene elbeszélgetnem, hogy attól még hogy valaki boszorkány, nem érdemel halált - Simán képes lettem volna rá. Az már más, hogyha valószínűleg amint ájönnének arra, hogy mi vagyok, azonnal megölnének. Legalábis én már semmi jót sem nézek ki ezekből az emberekből. - Nem tudnálak megölni. Képtelen lennék rá - Ebben semmi személyes sem volt. Egyszerűen távol áll tőlem, hogy bárkinek is kioltsam az életet. Legalábbis emberként. Az már más, hogy állat alakban a ragadozóösztönök sokkal erősebbek az emberi normáimnál. De azért olyankor sem kezdek céltalan öldöklésbe.
A tekintetem egy üveg (minden bizonnyal drága) whiskyn akadt meg, ami az egyik polcon helyezkedett el. Felálltam, odasétáltam és egy rövid kis nyújtózkodás után már meg is kaparintottam. Felbontottam és odanyújtottam Zane-nek. Ha elvette, akkor leültem én is egy fotelbe, ha nem, akkor egyedül kezdtem iszogatni. - Sajnálom, hogy majdnem összeroppantottam a légcsöved, csak elragadtak az indulatok - néztem a szemeibe. Időközben sikerült teljesen megnyugodnom, tehát eltűntek a részleges átváltozás nyomai, újra teljes volt az emberi alakom. |
Valahol mélyen gondoltam, hogy kiismerte a fajtámat és túl nagy meglepetést nem okoztam a viselkedésemmel. Talán ezért is szerettem volna vele minél előbb dugni. Egyszerűen ez volt az egyik ok, amiért ennyire kívántam őt. Tudta, hogy mit akar és nyílt lapokkal játszhattam előtte. Bár a lányt sem kellett félteni, ha erről volt szó!
Ekkor következett a van bugyi, nincs bugyi kérdéskör. Az arcomon látszódott mindent ez nem kérdéses, amit Lilya jól ki is használt. Beharaptam alsó ajkamat, amikor megpillantottam a vörös csipkés tangát. Az csak hab volt a tortán ahogy tálalta az egészet. Elvigyorodtam és engedtem neki, hogy zakómban matasson, hiszen bugyiját csempészte be belső zsebembe.
A bunkó gyökerek és a zár feltörést követően jöhetett a móka. A megérdemelt szórakozás! A költői kérdést hallva elgondolkoztam majd válaszoltam.
- Annyira csak nem őskövületek, hogy széttörjön bármelyik is alattunk - dünnyögtem. - Gondolom én, mert a fizumat mégse akarnám erre elverni - nevettem el magam.
Végül lépteit vágyakozóan néztem és felnyögtem halkan, ahogy ölembe ült. Csupán a tudat, hogy nincs rajta bugyi kezdett felizgatni. A suttogására lehunytam szemem, és rekedtes, férfias hangomon így szóltam:
- Én sem, viszont egyszer ezt is ki kell próbálni! - simítottam végig a hátán.
A nyakcsókolgatására meg-megremegtem annyira jól csinálta főleg, amikor játékosan megharapdált. Én eközben áttértem combjára és befelé kezdtem el haladni. Kínzó lassússággal a szoknyája alá tévedtem ujjaimmal. Milyen jó valóban, hogy ennyire felvágott darabbal volt dolgom. Simán a csiklójához fértem sőt, még hüvelyéhez is!
Épp neki láttam volna a dolgoknak, amikor leállt. Mi történt? Letekintettem arra a sebhelyemre, amin végighúzta ujjait. Ekkor rendesen le lettem támadva, de sajnos kurvára nem úgy, ahogy elterveztem. Hát faszomat, ezt komolyan nem hittem el!
- Mi van? - fogtam meg a kezét, amivel rászorított a torkomra.
Ekkor elkezdett pofázni mindenféle szarságot. Franc se tudta, hogy kiről pofázott. Én ugyan nem voltam egy betegállat, aki minden prédáját megjegyezte. Ígyis volt elég bajom, és sokszor gyötöröt rémálom emiatt, viszont a húgom gyilkoság mindenképp meg akartam találni... Ehhez sajnos ez kellett!
- Parancsot teljesítettem - válaszoltam nehezen, hiszen közelállt ahhoz, hogy menten megfojt.
A kanapé mellett pihent egy éjjeli szekrény, amiről lekaptam egy nagy könyvet és annak sarkával feje vágtam. Kemény borítású könyv volt, így némileg felsértettem a fejbőrét meg lehet kicsit magához tért ezzel egyúttal. Sosem szerettem nőket ütni, de ez van! Meghalni nem akartam és nem sok hiányzott az eszméletvesztéshez, illetve rosszabb esetben a megfojtáshoz. Csúnya halál lenne, hogyha felakadt szemmel találnának rám.
Miután gyengült a szorítás lelöktem magamról és felálltam. A levegő után kapkodtam folyamatosan. Megkapaszkodtam a legközelebbi asztalba. Teljes testemmel rátámaszkodtam.
- Amikor a tizenöt éves húgomat ölte meg egy szájba kúrt boszorkány.... Én mit szóljak? Ő nem volt ártatlan gyerekként? - ordítottam rá, amint összeszedtem az erőmet, ám mindeközben torkomat simogattam. Ennek nyoma lesz! - Megöltem lehet a boszidat, de nem hobbiból... Ez a munkám. A fejesek parancsokat osztogatnak és én teljesítem - vittem le a hangomat. - A bosszúm miatt lettem vadász évekkel ezelőtt, mert meg akarom találni húgom gyilkosát és ez ilyen sok szarral jár. Sajnálom... - ennyit bírtam kipréselni magamból és levágtam magam egy fotelbe. - Viszont ha ennyire nagy a bosszúd akkor várd meg, hogy húgom gyilkosát megtaláljam és végezzek vele... Utána önként jövök vissza hozzád, hogy megölj! - mondtam halál komolyan és fordítottam el a fejemet a lányról.
Ennyire őszinte senkivel sem voltam. Saját magamon is hitetlenkedtem, hogy a pánik vagy az empátia, bűntudat... vagy a franc se tudja, de kimondatta velem ezeket. Igaz, ezzel jóvá tenni egyes értelmetlen vérengzésemet nem fogom tudni. |
- Ez nagyon hízelgő lenne, ha nem gondolnám, hogy minden lánynak ugyanezt mondod - szélesen elmosolyodtam. Nem mintha egy pillanatig is zavarta volna a kis lelki világomat, hogy valószínűleg ugyanezt a dumát mondja az összes olyan nőszemélynek, akiket gerincre akar vágni. Egyikőnk sem árult a kezdetben zsákbamacskát, ezért biztosan nem lesz sértődés a végén, mint Lucy esetében. Én nem vagyok elég naiv ahhoz, hogy azt higgyem, hogy majd pont az én két szép szememért komolyodik meg Zane. Őszintén szólva nem is akarnám, hogy így történjen, mert jelenleg én sem mennék bele egy kapcsolatba. Arról nem beszélve, hogy pont ez a puncihajhász stílusa miatt (is) szimpatikus számomra. Tőle biztosan nem fogom megkapni, hogy összetörtem a szívét. Legalábbis nagyon remélem.
- Nem Lucy rántotta le rólad a leplet - rákacsintottam. Az tagadhatatlan, hogy a lány elég rossz képet festett róla, a túlzásokat nem félte használni, mondjuk ez annyira nem is meglepő, hiszen Zane megbántotta, ő meg valahogyan bosszút akart állni. De a srác nem az egyetlen fuckboy, akivel eddig dolgom volt. Még ha a stílusuk valamennyire el is tér, viszont azért elég sok dologban hasonlítanak. Az egyik ilyen például, amit már említettem is, hogy nincs olyan, hogy ne lenne B vagy C nőcske. Tehát ők biztosan nem csak egy lánynak küldözgetnek fűtöttebb hangvételű üzeneteket. Ha férfinak születtem volna, akkor elég valószínű, hogy én is ilyen lennék.
Egy játékos mosoly tűnt fel az arcomon a reakciója láttán. Körbenéztem az erkélyen, de annak csak a másik végében tartózkodtak, pillanatok alatt kibújtam a vörös csipkéből. Mivel a szoknyám hasított volt, ezért egyszerű dolgom volt. Közelebb léptem Zanehez, megfogtam a zakóját, aminek egy gyors mozdulattal a belső zsebébe süllyesztettem a bugyimat. - Nincs - Mintha semmi sem történt volna megigazítottam a felsőjét. Még táncoltunk egy kicsit, egészen addig még fel nem dobtam az ötletemet, miszerint szétnézhetnénk a kastélyban.
Zane mögött lépkedtem a tömegben, még úgy is hogy ő ment elől, voltak olyanok, akik képesek voltak levállalni. Elég türelmes vagyok, ezért most sem rendeztem ilyen apróság miatt jelenetet, viszont mikor egy látszatra teljesen beképzelt nő, olyan erővel jött nekem, hogy majdnem kilökött az egyensúlyomból, már nem bírtam megállni. Ha elnézést kért volna vagy valami, akkor természetesen nem haragudtam volna rá, de meg sem próbált kikerülni, aztán pedig még egy bocsánatkérő pillantásra sem méltatott. Így mielőtt teljesen elhaladt volna mellettem, egyszerűen kigáncsoltam, mire eldőlt mint egy zsák krumpli. Ha Zane hátrafordult a puffanásra, csak megvontam a vállam, mintha én semmiről se tudnék.
Zane sem úszta meg anélkül, hogy valaki frontálisan belé nem ütközött volna. Szerencsére én még időben elléptem a bulldózer útjából. Komolyan nem fér a fejemben, hogy pár ember, hogy lehet ennyire oda meg vissza magától. Azért arra mindenki vehetné a fáradtságot, hogyha teheti akkor nem ütközik neki az embernek, csak mert neki túl megerőltető arébb lépni.
Elismerő pillantásokkal konstatáltam, hogy nem esett nehezére feltörni a zárt. Bementem a szobába, amiről hamar ki is derült, hogy dolgozószoba lehet. Futólag szétnéztem a helyiségben, a kastély többi szobájához hasonlóan ez is nagyon ízlésesen volt berendezve. A falon lógó képtől azonban kirázott a hideg. Egy idős asszonyt ábrázolt, aki valamiért a Démonok Között 2-ben szereplő Apácára emlékeztetett. - Szerinted ezek a bútorok mennyire lehetnek régiek? - végigsimítottam az egyik fotelen - Remélem nem az Ikea régiség osztályáról vannak - kuncogtam egyet a saját kis viccemen. Közben egyre közelebb sétáltam Zanehez. Feljebb húztam a szoknyám, mikor odaértem hozzá, s lovaglóülésben helyet is foglaltam az ölében. A füléhez hajoltam. - Még sosem szexeltem régiségnek számító kanapén - suttogtam, majd ráharaptam a fülcimpájára. A fülétől elindultak lefelé az ajkaim, s nyomtam pár csókot a nyakára, miközben kihúztam az ingét a nadrágjából, aztán pedig elkezdtem kigombolni. Szórakozottan néhány helyen meg is haraptam a nyakát, de nem hagytam nyomot. Végül megtalálták az ajkaim az övéit, s hosszan megcsókoltam. Miközben a nyelvemmel táncra invitáltam az övét, megszabadítottam a zakójától, aztán pedig az ingétől is. Miután már semmilyen felesleges textildarab sem takarta a felsőtestét alaposan végigmértem. Igaz, hogy a klubban is láttam már félmeztelenül, de ott nem volt túl jó a megvilágítás.
A tekintetem egy az oldalán húzódó régi sebhelyen akadt meg. Végigsimítottam a szabályos harapásnyomon. Azonnal az a vadász jutott eszembe, akibe pontosan ezen a helyen mélyesztettem a fogaimat. Azért annak nem túl nagy a valószínűsége, hogy két vadásznak egyforma sérülése legyen, ráadásul ugyanazon a helyen. Arról nem beszélve, hogy Zane illata eddig is nagyon ismerős volt, most pedig már értem, hogy miért. Éreztem, ahogy a harag és a szomorúság egyre jobban eluralkodik rajtam. A következő pillanatban a jobb kezemet a srác nyakára kulcsoltam, s a kanapé háttáblájának nyomtam. Ha dühös vagyok sosem érzem a határokat, ezért lehet, hogy most is erősebben szorítottam, mint azt kellett volna. - Hogy tudsz éjszakánként aludni? Hogy nem zavar, hogy egy teljesen ártatlant öltél meg? Doreah soha nem ártott senkinek. Nem érdemelt volna azért halált, mert boszorkány - egyre erősebben szorítottam a torkát, ráadásul a szemeim is átváltoztak. |
|
[6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Téma: Szerepjáték
