|
Témaindító hozzászólás
|
2017.12.13. 14:21 - |
 |
[4-1]
Ares Cian Hatchet
Ahogy láttam, hogy a srác kezdte lehúzni magáról a pulóverét, éreztem, hogy felszalad a szemöldököm. Kabátot alapból sem láttam sehol a környékén, de úgy tűnt, a hideg rá nincs túlzott hatással. Ha tippelnem kellett volna, azt mondtam volna, hogy éppen átváltozáshoz készült, de tekintve, hogy a catenákról szerzett gyakorlati tudásom a nullához közelít, ebben nem lehettem biztos. Tekintve, hogy tősgyökeres bonum voltam, a családom mindig is igyekezett kimaradni a sötét mágia legapróbb részletéből is, ezt a hagyományt eddig én is folytattam. Semmi kedvem sem volt egy átokkal kockáztatni, hogy oldalt váltsak, így mindig igyekeztem elkerülni az összes helyzetet, ami az alkalmazásukra késztetni. A legtöbb "majdnem-szent-életű" fehér boszorkányhoz hasonlóan én is ismertem őket és ha nem lett volna más lehetőségem, akkor minden bizonnyal alkalmaztam is volna a tudásom. Eddig nem adódott ilyen helyzet és a jövőben is arra koncentráltam, hogy ne legyen. Az ismerőseim között sem tengtek túl a catenák, nem is törekedtem erre, így minden, amit róluk tudtam, teljesen felületes volt. A "barátok" szót még véletlenül sem használnám, ugyanis nem rendelkeztem velük. Az emberek általában nem rajongtak értem, és én sem értük, ezért tökéletesen megvoltam egyedül is. Kissé szórakoztatott a gondolat, de a fenti okokon kívül még azért sem volt szerencsém túl sok elátkozott varázslényhez, mert általában vagy gyűlölték, vagy félték a boszorkányok mindkét ágát - a kettő nem zárta ki egymást. Nekem ugyan nem állt szándékomban bárkinek is ártani, amíg az nem volt jövedelmező számomra, de a legtöbben ezt nem nézték volna ki belőlem. Jó, nem voltam valami jó ember, ezt aláírom, de feleslegesen nem pazaroltam volna senkire sem az erőmet, aki nem jelentett semmit sem számomra.
Ahogy rám nézett, volt valami a tekintetében, amit nem találtam túlzottan bíztatónak. Valószínűleg némileg aggódnom kellett volna, ha egyszer már mint voltam a semmi közepén egy cápatekintetű vadidegennel, de ez az érzés messze elkerült. Alapból jellemző volt rám némi adrenalin függőség, na meg annyira nem is izgatott a saját életem értéke, lévén, hogy annyira nem is volt neki. Inkább szórakoztatott a helyzet, a magam különös módján, bár ez az arcomon nem látszhatott meg. Ezen kívül már annyiban sem aggódtam, hogy ne lennék képes megvédeni magam. Bonum voltam, az tény, és az is szándékoztam maradni, de ez közel sem jelentette azt, hogy ne tudtam volna magam megvédeni. Ölni nem öltem ugye, de ezen kívül nagyjából minden mást bevetettem, aminél nem kellett átkot használnom. Mindenféle fenntartás nélkül törtem el csontokat vagy bénítottam le testrészeket - jó esetben csak testrészeket - és soha nem éreztem bűntudatot utána. Legtöbbször csak olyankor keveredtem konfliktusokba, amikor valaki rám támadt, azokkal meg el tudtam bánni, például az előbbi fickókkal is. Magamtól nem kerestem a bajt, bőven megtalált az anélkül is. A vadászok alapból nem számítottak komoly ellenállásra egy bonumtól, így könnyen meg tudtam lepni őket. Nem voltam túl jóindulatú, nem is törekedtem rá. Páran már nehezményezték, hogy is tudtam eddig megmaradni fény boszinak, de az ilyen jellegű kérdéséket minden további nélkül elengedtem a fülem mellett. Az okok elég egyszerűek voltak: részben mert nem akartam valami elcseszett tenebrisessé válni, részben meg mert így volt sokkal könnyebb. A bonumokat alapból jobban segíti mindenki, minek is dobnék el valamit, ami alapból ennyire jövedelmező?
A válaszára éreztem, hogy az ajkam sarkai felfelé kunkorodnak, valami mosolyfélére, amitől a fogaim is kivillantak. Valószínűleg nyomokban egy kis gúnyt is tartalmazhatott, ahogy általában az összes megnyilvánulásom szokta. Nálam ez az apró mosolyra hajazó mozdulatsor nem festett túl természetesen, főleg, mert a szemeim nem szokták követni ezt az általános jókedvet, de ezúttal tényleg jobban mulattam. A válasza nyilvánvaló tartalmán kívül azt is értékeltem, hogy nem vette magára a kezdősoraimat.
- Jó tudni.
Mostanra már eltemettem magamban az estét, de így egy újabb lehetőséget láttam arra, hogy egy kicsit fellendítsem. Gyorsan felmértem magamban az esetleges következményeket, beleszámítva azt, hogy pár karom landol a gyomromban, és úgy voltam vele, miért is ne? Két lépéssel elé és közelebb kerültem hozzá, bőven belehajolva az aurájába. Egyenlőre csak a vállára tettem a kezem, a tekintetemet belefúrtam az övébe és a fejemen ülő vigyort egy remélhetőleg kedvesebbnek és hízelgőbbnek látszó mosolyra tompítottam.
- Esetleg nincs kedved egy kicsit szórakozni? |
Barnabas Scorsese
Nem értem az emberek miért ünnepelnek bármit is. Tényleg fogalmam sincs, miért kell olyan napokat ki jelölniük, amiken jól érzik magukat és buliznak. Az én időmben még a vért, meg a háborút ünnepeltük, elpuhult a Föld az évek alatt. Bár azt megtanultam, hogy ne becsüljem alá a szárazföldieket, hisz végül is egy ilyen kényszerített engem ide, közéjük. Sokáig undorodtam tőlük, eszem ágába se volt kapcsolatot létesíteni velük, hiszen egyszerűen szánalmas kis férgek voltak hozzám képest, mi lenne az oka, hogy a szemléletem megváltozzon? A szex. Talán ez az egyet dolog, amiért közeledem ezekhez a pikkelytelen lényekhez, a szexben azért a nagy százalékuk jó.
Fogalmam sincs hogyan és mi volt az oka, hogy én idejöttem, mert egyszerűen ez a hely nagyon untatott. Nem akartam felvenni az alakomat, mert abból hisztéria lesz, aztán lehet valaki megint megátkoz engem. Tényleg lehettem volna óvatosabb, de ennek már 73 éve, azt hiszem már ezen nincs mit sajnálkozni. Millió éveket kibírtam, egy kisebb testtel, azt hiszem könnyebben fog menni a túlélés, az is igaz, ez a test törékenyebb, mint a régi, de azt hiszem már tudom a korlátait. Valamennyire. Érdekes mennyire könnyen törhet egy egyszerűen eséstől vagy nyomástól. Bár az igaz, nekem így könnyebb őket megenni, hogyha nagyon éhes vagyok.
Hányingerem volt a sok szerelmes pártól behányok mindjárt az egyik kukába. Bár ez a kémiai dolog teljesen megkönnyíti nekik a szaporodást. Meg azért a folyamat is élvezetes, így teljesen könnyű a dolog. Mi lenne, ha ez az egész nem lenne? Rég kihalt volna az emberiség? Vagy az ösztön még mindig kényszerítette volna őket erre az egészre? Érdekes cucc ez, de akkor is hányok az egésztől, atya jó vizét. El akartam minél hamarabb menni, ahol egyedül lehetek, vagyis senki se szól bele az én dolgomban. Mondjuk én türelmes lény vagyok, kivéve ha éhes vagyok, mert akkor még világokat is képes vagyok dönteni.
Fogalmam sincs hova tévedtem, de teljes nyugodtság volt, ami a lelkemet is megnyugtatta. Csak le kéne vennem ezt a sok ruhát, mert egyszerűen zavar az egész. Szeretem a szellőt a bőrömön, hogyha vadásztam, mindig is kint volt egy részem a vízből, így természetes volt, a szél és a szellő. Éppen készültem tényleg nudista részemet előkeríteni, erre valaki megszólal. Szóval csak annyit láthatott, ahogy egy srác lassan le akarja húzni a pulcsiját. Mert kabát az nem volt nálam. A beszólásával kicsit irritált, de amint megláttam az arcát, elszomorodtam. Túl hajas. A gyomrom nem képes felemészteni a keratint, vagy durvábban mondva, mindig felöklendezem. - Á, ilyesmi, sose történt velem. Amúgy se azt a pártit részesítem előnyben - néztem rá sejtelmes tekintettem. A női nemiszerv nem vonzott annyira, mint a férfié, bár aki jó az ágyban, azt képtelen vagyok elutasítani. |
Ares Cian Hatchet
Továbbra sem értettem teljesen, miért is vettem részt ezen az idióta rendezvényen, de végül is rávettem magam a megjelenésre. A csőcselék továbbra is ugyanaz volt, mint amik az olcsó vásárokon mustáros hot dogot zabálnak és üvöltöznek a visítozó csemetéikkel, csak ezúttal az összesen divatosnak szánt télikabát meg szebb napokat látott fülvédő volt. A valóra vált amerikai álom, nemde? Egy kupac félrevonult párocskát is láttam, egy csomó már a rendezvény megkezdése előtt nyakig belemerült a másik szájába, és nem úgy festettek, mint akik ki szándékoznak jönni onnan. Elfintorodtam, amikor az egyik gavallér nyelvét is megláttam a művelet közben - istenem, menjenek inkább szobára - és megkerültem őket. Már egy jó ideje sétálgattam erre, egy kerek félórája, antiszociálisan zsebre vágott kézzel. A zsebemben szórakozottan piszkálgattam a nálam maradt bilincseket, amiket anno még viccből vittem be az őrsre, és azóta nálam maradtak a kulcsokkal együtt. Végre kezdett egyre inkább elritkásodni a környék, erre már alig volt valaki. Először nem is ide, az Arborétumba akartam lejutni, csupán a tömeg elől való menekülni vágyásom vezetett el ide. A polgármester nyitóbeszéde után - azt hittem, álló helyemben megfagyok, pedig a kabátom eredetileg egész melegnek tűnt - először a karácsonyi vásárba néztem be. Egy ideig meg sem fordult a fejemben, hogy bárkinek is ajándékot kellene vennem, maximum csak magamnak, de aztán beugrott, hogy van egy húgom, akinek azért csak adnom kellene valamit, ha egyszer már karácsony van. Végigjártam egy csomó bódét, de egy pohár forralt bort - az egyetlen fellelhető tűrhető árú szeszesitalt - előbb szereztem, mint ajándékot, azt meg hamar le is hajtottam. A tömegben csak két útban lévő kisgyereket kellett félrerúgnom, ami tőlem egész szép aránynak számított, egy orrhangú, idegesítő pasas meg kis híján leöntött az égi áldásnak nem nevezhető, már emlegetettt forralt borral. Kezdett súlyosan betelni a hócipőm, amikor végre sikerült megállapodnom egy ékszeres standnál, ami nem kért csillagászati összegeket - vagy legalábbis nem annyira csillagászatiakat - és szemre vehettem, mit is tudnék adni Tiának. Többfajta ékszert is vettem, a fülbevalótól kezdve a medálokig, mivel elsőre nem tudtam eldönteni, melyik is tetszhetne majd neki a leginkább. Sajnálatos módon nem vagyok túl jó az emberek megítélésében, főleg amikor kedvesnek kellett lennem velük, de ezt egyedül a húgom kapcsán éreztem gondnak. Legtöbbször úgy voltam vele, ő az egyetlen normális ember ezen a világon, így tényleg valami olyasmit szerettem volna adni neki, aminek örülni fog. Még jó, hogy a bűnözői személyiségprofilokban nem kell vigyáznom senki törékeny lelkére sem.
Miután rendesen bevásároltam - az árus ráncos arca kipirult az örömtől - úgy döntöttem, tovább nem maradok a sok összezsúfolódott test között. Elindultam kifelé, valósággal utat törve magamnak az emberek között, begyűjtve egy rakás rosszalló tekintetet meg beszólást, ez utóbbiakra rendesen vissza is válaszoltam. Alighanem felhúzhattam pár melákot, akik a ruhájuk tűrögetve megindultak felém. Eszem ágában sem volt leállni velük bunyózni - bár a mágia miatt bőven nálam volt az erőfölény - inkább megindultam kifelé. Kis híján utolártek, amikor megfordultam és egy halkan elmormolt varázsigével megfagyasztottam alattuk a földet. Mivel elég nagy lendülettel voltak, páran olyan nagyokat zakóztak, hogy jó volt nézni. Persze, én bonumi vagyok, szóval ennél jobban nemigen élhetek vissza az erőmmel, de hát az ilyen apró csínyek még nem merítik ki a sötét mágia fogalmát, nemde? Azon meg egyáltalán nem aggódtam, hogy esetleg megláthatott pár vadász, mindenki annyira belemerült a maga dolgába, hogy már csak a röhögésre volt ideje a mágiam eredményének végén. Miután kiélveztem a látványt, sikeresen kivágtam magam az emberek között és fellélegeztem, ahogy kiértem a szabad ég alá. Végre megszabadultam a sok bárgyú karácsonyi slágertől is, amiket ilyenkor játszanak mindenfele és egymagamban elindulhattam.
Így kerültem hát ide, most meg nem igazán tudtam semmit sem kezdeni magammal, csak a sötétben keveregtem összevissza. Erre már nem is járt senki és lassan kezdett megfordulni a fejemben, hogy én is visszafordulok. Na, nem mintha annyira kedvelném az embereket, de ennél még a szardíniás összezsúfolódás is jobb volt a tömegben. Ott legalább nem unatkoztam olyan látványosan.
Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy először fel sem tűnt az ösvényen magányosan álldogáló alak, csak amikor már pár méterre álltam tőle. Akkor is a természetfeletti kisugárzása tűnt fel először, hamar meg tudtam állapítani róla, hogy egy catenával van dolgom. Ahogy mellé léptem és végigmértem, megállapítottam, hogy nem is néz ki olyan rosszul a srác - már ha illik rá ez a jelző, és nem most futottam bele valami ezeréves tagba - így talán megpróbálok vele jófej lenni.
- Jó estét - eddig mellette álltam, de most kicsit előrebillentettem a fejem, hátha a szemébe tudok nézni. Persze, lehetek én bármennyire is normális, az arcom továbbra is mosolytalan maradt - Te is meguntad a tömeget, vagy csak most dobtak, szóval épp eltemeted magadban a csajt? - Ez egyike volt finom, puhatolózó kérdéseimnek valaki vadidegen nemi irányultságát illetően, de valamennyire bíztam abban, hogy nem hajt el elsőre. Különös tény, de az emberek általában akkor vesztették el hamarabb a türelmüket, ha a természetfeletti hovatartozásukat firtattam, bár azért ez is sűrűn megtörtént. |
|
[4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Téma: Szerepjáték
